Par Excellence díjas a badacsonyi Villa Sandahl pincészet

A Magyar Sommelier Szövetség idén hetedik alkalommal ítélte oda a Par Excellence díjat, melyet termelő kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl pincészet kapott meg. A szinte kizárólag rajnai rizlinggel foglalkozó pincészetet a svéd Sandahl testvérpár alapította 2004-ben. A bor készítése magyar szaktudáson alapul, a szőlészeti- és borászati munkákat korábban Mező Sándor, Bakó Ambrus látta el, 2014-től pedig mindezekért Palkó Zsolt felel. Víziójuk nem kevesebb, mint világhírű borokat készíteni badacsonyi dűlőikről.

A Villa Sandahl ezúton is köszönetét fejezi ki a MASOSZNAK az elismerésért. Egyben gratulál a többi kategóriagyőztesnek: a budapesti Borvárnak, a budapesti St. Andrea Restaurant-nak, Győrffy Zoltán borszakírónak, valamint Hegedűs Péter Flórián mestertanárnak.

A Magyar Sommelier Szövetség

azokat a magyarországi vállalkozásokat és szakembereket jelöli a Par Excellence díjra, akik folyamatosan magas színvonalon végzett munkásságukkal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének, ezen belül is az italfogyasztás színvonalának javításához, valamint az elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítéséhez.

„Nagyon nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy idén a Magyar Sommelier Szövetség nekünk ítélte a Par Excellence díjat termelői kategóriában. Ígérhetem, hogy a jövőben sem engedünk a pincészet által felállított magas normákból és még nagyobb erőbedobással fogunk azon a vízión dolgozni, hogy világhírű borokat készítsünk Badacsonyban, és tovább népszerűsítsük ezt a csodás termőterületet! Egyben sok szeretettel gratulálunk a többi kategóriagyőztesnek!” – nyilatkozta Christer Sandahl a pincészet társtulajdonosa.

Christer Sandahl a Sandahl Pincészet képviseletében nyilatkozott a Par Excellence díjról. GasztroMagazin 2020.
Christer Sandahl

A Villa Sandahl pincészet 2004 óta foglalkozik borkészítéssel a Balaton északi partján elterülő legmagasabb tanúhegyen, a Badacsonyon. A svéd tulajdonosok (Gunnel, Christer és Thord Sandahl) nagy szakértelemmel és szenvedéllyel kóstolnak bort, egy hosszú tanulási folyamat és tapasztalatszerzés eredményeként. A világ legkülönbözőbb borait kóstolva és megismerve fokozatosan rajzolódott ki számukra, hogy milyen jellemzők járulnak hozzá egy egyedi, magas minőségű, badacsonyi borstílus kialakításához.

Bár 1987-ben már jártak Badacsonyban, de akkor még nem fogalmazódott meg bennük a borászat alapítása. Ez az elhatározás egy közös családi látogatás után született meg. Ekkor a Sandahl család olyan ültetvényeket – köztük egykori Esterházy és Ranolder birtokokat – fedezett fel a badacsonyi hegyen, amelyek nemzetközi szinten is kiemelkedő adottságokkal bírnak.

A kezdeti évek a kísérletezés évei voltak:

fajtákkal, dűlőkkel, technológiával. Későn érő, a teljes érettségi állapotot a nagy nyári meleg ellenére a savait is megtartva elérő fajtát kellett keresni. Felismerték, hogy a badacsonyi mikroklíma mellett és a déli fekvésű dűlőkön a legtöbb fehér szőlő egyensúlytalan bort ad. Ezeknek a feltételeknek kitűnően megfelelt a rajnai rizling. Fokozatosan erre oltották át a tőkéket vagy ezt telepítettek újra.

A kezdeti 3 hektáros birtok mára 10 hektárra nőtte ki magát. A Kezdet, a Magány, a Püspökudvar, az Ekkő, a Püspökkert valamint a Gróf-domb elnevezésű dűlőkön alacsony terméskorlátozást alkalmazva, és nagyon szigorú minőségi követelményeknek megfelelve, számokban kifejezve 4-5 tonna/hektár gazdálkodnak. Évente 10-15 ezer bort palackoznak.

A MASOSZ Par Excellence-díjjal kitüntetett  badacsonyi Sandahl Pincészet borai. GasztroMagazin 2020.
A badacsonyi Sandahl Pincészet borai
A rajnai rizling

egy sokszínű egyéniséggel bíró bor. Minden egyes évben egyedi, izgalmas és emlékezetes arcát mutatja meg. Mindehhez azonban nagyon fontos a szüret megfelelő időpontjának kiválasztása. Ezt mindig a gyümölcs érettségéhez igazítják. Mivel teljes fenolos érettségi állapotában szedik a szőlőt, ezért igyekeznek a lehető legkésőbbi időpontra kitolni a szüretet. A helyes időpont kiválasztása a borász, Palkó Zsolt felelőssége, aki ilyenkor minden nap járja a dűlőket, vizsgálja a szőlőszemek állapotát, kóstolja őket, ellenőrzi a kipréselt lé minőségét, cukor- és savtartalmát.

Nem csak dűlőszelekciót alkalmaznak, hanem a préselés során kinyert mustot is osztályozzák, és elkülönítik minőség szerint. Már rögtön szüret után kialakul egy elképzelés, hogy milyen a potenciálja az adott mustnak. Három kategóriára bontva külön erjesztik. A felső kategóriás boroknál a legszebb mustfrakciókat házasítják. Azokat a mustfrakciókat, melyek nem teljesítik a minőségi elvárást, nem dolgozzák fel.

„Biztosak vagyunk benne, hogy az általunk készített borok csakúgy, mint a palackok megjelenése megosztják a borfogyasztókat. Nem sémák szerint készítjük a borainkat. Az állandó stílusjegyeink, mint például a bor savaival egyensúlyban mindig megtalálható kis maradékcukor, a kizárólag reduktív eljárás alkalmazása, a csak száraz és minél nagyobb beltartalmú, hosszan érlelhető, komplex tételek előállítása mellett, egyben teret engedünk az évjárat és a terroir jellemzőinek is. Hagyjuk, hogy a szőlő mutassa meg, milyen karakterű bort érdemes belőle készíteni. Bár elzászi és wachaui borok is inspirálnak bennünket, a célunk, hogy a Badacsony mikroklímájának, a vulkanikus talaj és a rajnai rizling fajta ötvözetének jegyeit zárjuk palackba. Eredményezzen ez egy egyedi és megismételhetetlen stílust. A boraink így egyszerre gyümölcsösek és ásványosak, tartalmasak, mégis elegánsak és akár hosszú palackérlelésre is alkalmasak.” – fogalmazta meg a pincészet filozófiáját Palkó Zsolt borász.

A borok formabontó címkéit és neveit

a testvérpár egyik társtulajdonos tagja, az eredetileg mérnök végzettségű Christer találja ki, inspirációul pedig mindig az adott év aktualitásai, eseményei és tapasztalatai szolgálnak.

Sandahlék fő alapelve a minőség, egyéniség és a szenvedély, álmuk pedig, hogy Badacsony újra felkerüljön az őt megillető helyre a világ boros térképén. Véleményük szerint minden esély megvan rá, mert a szőlőterületekben megvan az ehhez szükséges potenciál.

A Sandahl borokat kóstolni vágyókat

a Sandahl rezidencián nem csak a nagy kóstolóasztal várja, hanem négy, csodás kilátással rendelkező vendégszobájukkal szálláslehetőséget is kínálnak. A borászat háziasszonya, Mozdény Judit gondoskodik a kellemes tartózkodásról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .