CsokoládéÉlelmiszerkereskedelemHírekUncategorized

Kihirdették Az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győzteseit!

Több mint 12.000 szem szaloncukor került megkóstolásra az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Év Szaloncukra versenyen, amit a Szeretem a csokit TikTok csatorna videósai, Kovács Ádám és Kovács Gergely hoztak létre. A versenyen lehetőséget kapott a nevezésre minden kicsi és nagy gyártó egyaránt.

„A nyolc verseny kategóriából hat kategória kóstolóit idén is a verseny közösségi oldalainak követői közül választottuk ki. Azonban az egyik legnépszerűbb kategória a gyerekek kedvence kategória zsűrijében idén a Magyar Színház Keménykalap és krumpliorr című előadás gyermek színészei is helyet kaptak. Ez azért is öröm volt számunkra, mert a kóstoláson a színház által készített videókon keresztül ezt az élményt a követőinknek is át tudtuk adni.” – mondták a szervezők

Idén ismét a szakmai kategóriában is nevezhettek a gyártók

Ebben a kategóriában azonban gyártónként csak három szaloncukorral indulhattak. A szakmai zsűriben Gácsi Zoltán, a Csokoládé Akadémia szakmai vezetője, Erdélyi Balázs a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, Abrudán Zsolt, a New York Kávéház chefje, Mihály Lajos szakácsmester és cukrász, Szentandrás-Szabó Emese, mestercukrász valamint Pásztor Éva mestercukrász, szakoktató döntött a szaloncukrokról. A szakmai kóstoló az Ibis Styles Budapest Center Hotelben zajlott a hotel támogatásának jóvoltából.

A zsűrizésben minden évben sztárok is segítenek egy-egy kategóriában. Idén a zselés kategóriát a Magyar Színház sztárjai: Trokán Anna, Jenes Kitti és Pavletits Béla kóstolta.

„Minden évben szeretjük frissíteni a kategóriákat, hogy a verseny segítségül tudjon szolgálni egy-egy kisebb közösségnek is. Idén a „mentes” szaloncukrok kaptak külön kategóriákat, amiben a cukor, glutén és tejfehérje érzékeny közönség számára gyártott szaloncukrok külön versenybe szállhattak.  Illetve újdonság idén, hogy a mára már országosan ismertté vált verseny idén a versenyhez, a díjazottakhoz és a múlt évben Hungarikummá vált szaloncukorhoz méltó új logót is kapott, amit a Szabó Károly Carlo tervezett.”- mondta el Kovács Gergely szervező.

Az Év Szaloncukra idén ismét rekord számú nevezéssel 24 gyártó 165 szaloncukra közül került kiválasztásra. A verseny 8 kategóriájában összesen közel 200 kóstoló döntött a díjazottakról és 12.000 szaloncukor került kóstolásra.

A Szent Korona Cukrászda munkája az első. Az Év Szaloncukra 2025. GasztroMagazin 2025.

Az Év Szaloncukra idén a soltvadkerti Szent Korona cukrászda karamellizált fehércsokoládéval bevont Lotus kekszes karamellás szaloncukra lett.

Második helyen a Keszthelyi Sütibolt roppanó ostyás sós karamellás szaloncukra lett, ami 2021-ben már az év legjobb karamellás szaloncukra volt. A harmadik a Gyulai Kézműves Cukrászda DJC Stílusgyakorlat szaloncukra lett, amit a Magyarország Tortája 2025-ös győztes tortája alapján készítettek a tortaverseny győztesei.

A Keszthelyi Sütibolt munkája a második. Az Év Szaloncukra 2025. GasztroMagazin 2025.

A szakmai kategória győztese a balatongyöröki Promenád Kávéház

Narancs Esszencia  névre keresztelt konfitált narancszseles étcsokoládés narancskrémes szaloncukra, a második az orosházi Hóvirág Fagylaltbár füstös whiskeys mogyorós szaloncukra, míg a harmadik a Hisztéria Cukrászda étcsokoládés meggyes szaloncukra lett.

A legjobb zselés szaloncukor

a Keszthelyi Sütibolt Régi idők zselés szaloncukra lett, második helyen végzett a Sulyán Cukrászda valódi meggy zselés szaloncukra, míg a harmadik a székesfehérvári Damniczki Cukrászda Unikumos szilvás zselés szaloncukra lett.

„Az Év Cukormentes szaloncukra”

A hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriájában a Dibette narancsos-marcipános szaloncukra lett a legjobb, a gluténmentes kategóriában a Hisztéria Cukrászda feketeribizli zselés szaloncukra győzött, míg a tejfehérje mentes kategóriában a Stühmer meggyes marcipános szaloncukrát díjazták.

A gyerekek kedvence a kiskunlacházi Demeter Chocolate Dubai csokoládés szaloncukra lett az első, második helyen a pápai Ricsi Cukrászda málnás vattacukros szaloncukra végzett és a harmadik a Sulyán Cukrászda igazi áfonya zselés szaloncukra lett. Az Év új íze a kapsovári Jogos Desszert  csokoládé- és desszertműhely Tökmagos Berriolette pürés fehércsokoládés szaloncukra lett,  amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

A Gyulai Kézműves Cukrászda munkája a harmadik. Az Év Szaloncukra 2025. GasztroMagazin 2025.

Az Év Szaloncukra győztese:

1. Szent Korona Cukrászda – Karamellizált fehércsokoládéval bevont Lotus kekszes karamellás szaloncukor

2. Keszthelyi Sütibolt – roppanó ostyás sós karamellás szaloncukor

3. Gyulai Kézműves Cukrászda – DJC Stílusgyakorlat, a 2025-ös Magyarország tortájából készült szaloncukor

Szakmai kategória győztesei:

1. Promenád Kávéház – Narancs Esszencia –  konfitált narancszselés, étcsokoládés narancs krémes szaloncukor

2. Hóvirág Fagylaltbár –  füstös whiskys mogyorós szaloncukor

3. Hisztéria Cukrászda – étcsokoládés meggyes szaloncukor

A gyerekek kedvence:

1. Demeter Chocolate – Dubai csokoládés szaloncukor

2. Ricsi Cukrászda – málnás vattacukor ízű szaloncukor

3. Sulyán Cukrászda – valódi áfonya zselés szaloncukor

Zselés szaloncukrok:

1. Keszthelyi Sütibolt – Régi idők zselés szaloncukra – citrom-narancsízű zselés szaloncukor

2. Sulyán Cukrászda – valódi meggy zselés szaloncukor

3. Damniczki Cukrászda – Unikumos aszalt szilvás zselés szaloncukor

Az Év Cukormentes (hozzáadott cukrot nem tartalmazó) szaloncukra: Dibette – narancsos marcipános szaloncukor

Az Év gluténmentes (hozzáadott glutén tartalmú alapanyagot nem tartalmazó) szaloncukra: Hisztéria Cukrászda – feketeribizli zselés szaloncukor
Az év tejfehérje mentes szaloncukra: Stühmer – meggyes marcipános szaloncukor

Az Év Új íze: Jogos Desszert – Tökmagos Berriolette pürés fehércsokoládés szaloncukor

Hivatalos weboldal: www.azevszaloncukra.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.