BorokBorvidékekProgramokRendezvényhelyszín

2019 legnagyobb Kárpát-medencei kóstolója

Határtalan Kárpát-medencei borünnep a Festetics Palotában december 7-én

BORmedence 2019 ∙ Kárpát-medencei borünnep * www.bormedence.hu

50 KIÁLLÍTÓ, 14 TÖRTÉNELMI RÉGIÓ, 150+ TÉTEL, 2+2 MESTERKURZUS

Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a BORmedence Kárpát-medencei borünnep.

A Magyar BOR Intézet és Kárpát-medencei partnerszervezetei évek óta tevékenykednek a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatokért, illetve a Kárpát-medencei magyar borkultúra népszerűsítéséért. 2017 decemberében szervezték meg első alkalommal a BORmedence – borok, ízek, élmények a Kárpát-medencéből borkultúra eseményt, idén pedig immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a határtalan Kárpát-medencei (bor)kultúra ünnepe, ez alkalommal a Festetics Palotában (Andrássy Egyetem), december 7-én, 15-22 óra között.

Idén is sétálókóstoló lesz, közel 50 kiállító közreműködésével – anyaországi és külhoni meghívottakkal, így a Kárpát-medence legtöbb borvidéke bemutatkozik. Több, mint 150 tétel kóstolható korlátlanul.

Szép szokás szerint idén is meghívnak egy-egy anyaországi és egy külhoni községet vagy régiót mint a rendezvény díszvendégeit.

###

A 2019-es díszvendégek:

– Külhon: Felvidék

– Belhon: Somló hegy (Balaton Borrégió)

 

Lesznek érdekességek és kiemelt programok is.

*Ingyenes Bormedence bemutató-kóstolók: Korpás András felvidéki szőlőnemesítő különleges keresztezései és Somló kincse, a juhfark

* A BORmedence BOREGYETEM – mesterkurzusok középpontjában hagyományos Kárpát-medencei szőlő- és borfajták lesznek:

(1.) A Monarchia sokszínű borvilága (Boldog békeévek borai) mesterkurzus Darrel Joseph, amerikai borszakíró, Közép- és Kelet-Európa szakértő tolmácsolásában

(2.) Somogyi Gergely, a Tokaj Today alapító-vezetője Tokaj alig ismert boraiból mutat néhány igazán érdekes különlegességet: édes és száraz fordítást, édes és száraz  máslást, különböző stílusú szamorodnikat és más meglepetések is várhatók.

 

* A BORmedence programsorozat részeként pedig bemutatkozik az idei évtől kezdve a Kárpát-medence bora©, mely a Kárpát-medence legtöbb történelmi bortermő vidékéről érkező, kiemelkedő borászok hagyományos fajtákból való borainak felhasználásával készülő közösségi bor. A bor először hivatalosan a BORmedence 2019. évi őszi rendezvényén lesz kóstolható.

 

Ismerje meg a Kárpát-medence különböző borvidékeit
A Bormedencén kiváló hazai és külhoni borászok az egész történelmi Magyarország területéről.

 

Jegyek

Egy belépőért több, mint 150 bor szabadon kóstolható, SŐT, a  jegy tartalmazza a kóstolópoharat is!

 

Elővételes jegyek www.bormedence.hu/jegy

Elővételes ára: 4900 Ft / fő.

Személyesen: a Kadarka Borbárban (Budapest, Király utca 42.)

A karácsonyhoz közeledve számos kiállító kedvező áron palackokkal is értékesíteni fog a rendezvényen!

További információ: www.bormedence.hu

Facebook esemény: www.facebook.com/events/2771159286249185/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .