ÉtteremÉtteremajánlóGasztromannHelyszínekÖtcsillagos étterem

VígVarjú Étterem a Pesti Vigadóban*****

Jó színvonal, elérhető árakon a Belváros kellős közepén. Vonzó kombináció!

Bár már a múlt év végén megnyitott, nekünk csak most nyílt alkalmunk meglátogatni a VakVarjú étteremcsalád új tagját a Pesti Vigadóban.

VígVarjú Étterem a Pesti Vigadóban.
VígVarjú Étterem a Pesti Vigadóban.

Nem kis kihívás az étteremlánc eddigi filozófiáját, a családbarát, kispolgári hangulatot beilleszteni ebbe a csillogó környezetbe. A nehézségek ellenére ez sikerült – talán kisebb stílustalanságok fordulnak elő. A zománcos lábas és az öntöttvas serpenyő nem feltétlenül illeszkedik a selyemtapétás-márványburkolatos-aranycsilláros miliőbe, de ez legyen a legkisebb baj. Ez a egyébként legnagyobb is. Innentől szinte minden rendben van.

VígVarjú Étterem a Pesti Vigadóban.
VígVarjú Étterem a Pesti Vigadóban.

Jó a konyha. Ez nyilván alapja egy étterem sikerének. Jól összeállított étlapból választhattunk, egyszer sem nyúltunk mellé. Hozzá kell tennem, a konyhafőnök segítségével állítottuk össze a rendelésünket….
Az előételek terén – dönteni nem tudván a vonzó választékból – kis összeállítást készíttettünk. Tatár beefsteak, velős pirítós, lágy kecskesajt törökmézzel, hízott kacsamájpástétom. A zománcos fazékban tálalt házi húslevesről sem feledkeztünk ám meg!

Előételek gazdag választéka a VígVarjú Étteremben.
Előételek gazdag választéka a VígVarjú Étteremben.

Csak magasztalni tudom valamennyi ételt. Ízben, állagban, frissességben, esztétikumban verik a belvárosi mezőny javát!
Pedig a java csak eztán következett….
A főételek közül a kacsahúsos-vargányás papfojtótészta, illetve a grillezett kecskesajt is tisztességes iparosmunka volt. Tetszett is, ízlett is. De minden elvárásunkat túlteljesítette a beefsteak a lecsós gerslivel! A pácolás hibátlan, az átsütöttség a rendelésnek tökéletesen megfeleltetve, az ízek és illatok a csúcson. Évek óta nem ettem ilyen jót.

Beefsteak lecsós gerslivel és uborkával. Zseniális volt.
Beefsteak lecsós gerslivel és uborkával. Zseniális volt.

A desszert lehetett volna a levezetés – de sokkal több volt annál!
Világverő túrógombóc, finom csokoládé szuflé, karamell flan gondoskodott arról, tényleg jó szájízzel távozzunk.

Túrógombóc. GasztroMagazin 2018.
Túrógombóc. GasztroMagazin 2018.

A kiszolgálás igyekvő, tisztességes.
A kenyér egyszer kapott szerepet, az előételekhez kínálva. A kenyérkosárban többféle minőségi kenyér szerepelt.
A mosdó korszerű, tisztán tartott és feltöltött.
Tömegközlekedéssel a legegyszerűbb idejutni, az autó a parkolási bizonytalanságok miatt nem célszerű. Egyébként több parkolóház is elérhető távolságra van, a belvároshoz mérten is méregdrágán.
Korrekt számla, az árak – ismét csak a belvároshoz mérten – kifejezetten versenyképesek!

 VígVarjú. Bárkinek jó szívvel ajánlom!
Még több fotót talál a GasztroMagazin Pinterest tábláján >>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .