Országtorta 2021: Fodor Sándor, Habcsók Cukrászda

Magyarország Tortája 2021-ben a Napraforgó torta lett, Fodor Sándor, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának kreációja.

Gratulálok a díjhoz! Várták ezt az elismerést? Régóta indulnak a versenyeken és már kijárt ez Önöknek?

Nem. Először indultam ezen a versenyen. Bíztunk a sikerben, hiszen nagyon sok munka van egy ilyen tortában, de nem vártam azt.
Az ötlet megszületett hamar, viszont a finomhangolás, a savak és az ízek beállítása, a rétegek sorrendjének meghatározása belekerült néhány hónap munkámban.

Magyarország Tortája 2021: a Habcsók Cukrászda kreációja, Fodor Sándor munkája, a Napraforgó, háttérben a többi versenygyőztessel a Parlament Dunai folyosóján. GasztroMagazin 2021.

Hogyan született meg maga az ötlet?

Ezek a versenyek hozzám mindig is közel álltak, mert rengeteg tapasztalatot lehet ezekkel szerezni.
Hogy miért éppen ez a torta alakult ki bennem?
Van egy füzetem, amiben régóta írom az ötleteimet. Ezek közül most a Napraforgóra esett a választás. Napraforgó, körte, méz – ezeket az alapokat határoztam meg. Ezt követően már „csak” a finomhangolás következett.

Sokan segítettek az említett finomhangolásban?

Igen, ebben sokan. Bevontam a családtagokat, a barátokat, a kollégákat. Kíváncsi voltam, nekik mi a finom. Tudom, hogy nekem mi ízlik, de ez a torta több emberhez szól.

Hol tanulta meg a szakmáját?

Ez annyiban is jó kérdés, hogy én másfél éve vagyok cukrász (nevet). Ekkor nyitottuk a Cukrászdát, eközben elvégeztem egy cukrász iskolát.
Az eredeti szakmám szakács. Több mint 30 évet konyhán töltöttem.

Magyarország Tortája 2021: a Habcsók Cukrászda kreációja, Fodor Sándor munkája, a Napraforgó, a díj átadásakor, a Parlament Vadásztermében. GasztroMagazin 2021.

Talán ebből fakadóan is közelítek másképpen például alapanyagokhoz.

Elegáns szállodákban tanultam a szakmámat, majd Németországban dolgoztam. Megjártam az Onyx Éttermet. A gödöllői Solier Étteremben és Kávéházban töltöttem 10 évet.

Látszik már a Cukrászda népszerűségén a most elnyert díj?

Igen, érezzük ennek hatását. A mindennapokban is van mit tennünk, de az előttünk álló augusztus 20-i Magyar Ízek Utcája is 6,000 szelet tortát kíván tőlünk! Az előkészületekkel már most elkezdtünk dolgozni.

Megismertetné velünk, a laikus számára is jól érthetően, hogyan is épül fel a Napraforgó torta?

Ami kevésbé látszik, a torta alján van egy tejcsokoládéval készült olyan ropogós réteg, amire a napraforgós felvert kerül. Ezután következik egy hársmézes joghurt mousse.
Két állományában jelenik meg a vilmoskörte is: az egyik egy zselé, a másik pedig egy vilmoskörte mousse, a tetején pedig szintén egy vilmoskörtés áthúzó, ami fényes felületet ad a tortának.

Köszönöm a beszélgetést!

Fodor Sándor, a Napraforgó torta, és Füredi Krisztián, a Nimród és a Beszterce Rózsája torták alkotói a díjak átadásakor a Parlament Vadásztermében,  Zmák Tibor fotóján. GasztroMagazin 2021.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .