Közeleg a Debrecziner Gourmet Fesztivál!

Kerekes Sándorral, a Debrecziner Gourmet Fesztivál főszervezőjével és sajtófőnökével beszélgettem

Sándor nagy örömmel tájékoztatta a GasztroMagazin olvasóit, hogy bár most még csak a Debreceni Bor- és Jazznapok zajlanak, de alig egy hónap múlva , a Békás-tó partján, szeptember 3-5 között egy újabb, a szívéhez közel álló rendezvény veszi kezdetét: a Debrecziner Gourmet Fesztivál.

Mint elmondta, alapjában véve ez a Stílusos Vidéki Éttermiség által szakmailag támogatott gasztrorendezvény. 2016-ban szervezték meg először az IKON Étterem szervezésében. Sándor a kezdet kezdete óta a szervező csapat tagja.

A tavalyi év a rendezvényszervezés szempontjából is nagyon nehéz volt, a DGF is elmaradt.
Az ismert körülmények miatt idén a megszokott június második hétvégéjét kényszerűségből helyezték át szeptember első hétvégéjére.

A lényeg azonban az, hogy valahogy megmutassuk nem csak a debrecenieknek, hanem a régióban élőknek, illetve az országból minket, Debrecent felkereső turistáknak azt, hogy milyen is ma a vidéki csúcs gasztronómia – mondta, majd folytatta gondolatait:

A Fesztivál első évében, 2016-ban, a tematika szinte természetszerűleg volt a debreceni páros.

Ezt nem úgy kell ám elképzelni, hogy ez egy kolbászfesztivál volt! Nem!
Az itt megjelent éttermek helyi választékában akár az előételben, vagy a főételben, vagy a desszertben kellett megjeleníteni valamilyen úton-módon, akár csavarral a debreceni párost. Nagyszerű ötletek születtek!
Képzeljük el, hogy volt, aki polippal készített debreceni párost! Első hallásra nagyon furcsának tűnhet, de ha azt mondom, hogy ennek kitalálója Pataky Péter, az IKON akkori Head Chefje volt, máris tudhatjuk, milyen zseniális ízvilágú étel volt ez!
Itt a séfek kreativitása nagyon jól tud működni, pláne, ha ezt fűti egy egészséges versenyszellem is, hogy mivel tudják meglepni a gourmet közönséget.

Kerekes Sándor, a Debrecziner Gourmet Fesztivál főszervezője nyilatkozott a GasztroMagazinnak az idei esemény híreiről. GasztroMagazin 2021.

Fesztiválunk hangulatát úgy kell elképzelni, mint egy nagy piknikét!

Látogatóink is mindenféle kötöttség nélkül érzik jól magukat: leheverednek a fűbe, használják a nyugágyakat, míg a a háttérben kellemes lounge, chill out zene szól… Közben pedig felvonulnak az ország legjobb SVÉT-éttermei!

2016 óta elértünk oda, hogy már olyan magas a rendezvény presztízse, hogy nem csak a legjobb vidéki éttermek szeretnének velünk lenni, de a budapesti csúcséttermeket is sikerült megszólítanunk!

Dudás Szilárd, az encsi Anyukám Mondta Étterem egyik tulajdonosa is beleszeretett ebbe a rendezvénybe, Debrecen város önkormányzata pedig felkérte őt arra, hogy szakmai és kapcsolati tőkéjével segítse ezt a rendezvényt még jobbá, még minőségibbé tenni.
2019-ben ennek köszönhetően már szakmai vezetőként vett részt a rendezvény szervezésében. Vele elkezdődött egy bővítése és felfuttatása a Debrecziner Gourmet Fesztiválnak.  Ennek eredményeképpen olyan sztárséfeket és csúcséttermeket sikerült ide hoznunk Debrecenbe, amire korábban nem volt példa.

Hogy egy kicsit az idei rendezvényről is beszéljek!

A megkezdett munkánknak eredményeképpen láthatjuk vendégül Mészáros Ádámot, az Onyx korábbi két Michelin-csillagos chefjét, aki most a BOTANIQ Turai Katély chefjeként érkezik, ennek színeiben fog a gasztroszínpadon főzni is nekünk!

Itt lesz Mede Ádám, a Laurel Budapest séfje, aki idén nyerte el az Év Ifjú Séftehetsége díjat.
Velünk tart Barna Ádám, aki korábban a St. Andrea Restaurant oszlopos tagjaként dolgozott, de most Esztergomban nyitott éttermet Bisztró 42 néven.

Nem szeretnék elfeledkezni senkiről a budapestiek közül!

Itt lesz a Babka Budapest az ő zseniális ízeivel. Itt lesz a Big Fish sea food bistro, ők mindenféle élő halakkal és más tengeri herkentyűkkel fognak minket elvarázsolni.
Visszajáró vendégként itt lesz ismét Szabi a pék a Panificióval, ismét elkészíti nekünk a jobbnál jobb virágfánkjait és a többi tésztás ételeket.

Hogy a SVÉT-ről se feledkezzek el:

itt lesz a Jankovich Kúria; megjelenik a Macok Bisztró; a SVÉT elnökének, Ruprecht Lászlónak a képviseletében a Pannonia Gasztrohajó; Itt lesz természetesen a debreceni IKON.
Idén is eljön az Anyukám Mondta, mint a vidék zászlóshajója. Ők is idén nyerték el az Év Alternatív Vendéglátóhelye díjat, éppen a Pizza, Kávé, Világbéke debreceni egységével!
A debreceniek közül itt lesz még a Wok To Box, egy ázsiai fúziós étterem. Itt lesz a Paparazzi, a tehetséges ifjú séf Szendrei Bence fogja ízeivel meglepni a közönséget, de a Paparazzi a cocktailjaival is fog szerepelni.
A cocktailok kapcsán nem feledkezhetek el a budapesti Boutique Barról, a világ 50 legjobb bárjának egyikről sem, amit Nagy Zoltán bartenderként fog képviselni nálunk.

Meg kell említenem a cukrászdákat is!

Debrecen hála Istennek bővelkedik a magas minőségű cukrászdákban, közülük három is itt lesz most. A Mákvirág, a Kiss-Virág, illetve a Mayer Erika vezette Jardin, ami korábban az IKON desszertellátója is volt. Az előjelek szerint az édességekben sem fognak az emberek csalatkozni.
Budapestől a Cioccolatte is érkezik. Giuliano és Szilvia, nagyon szimpatikus házaspár rendkívül magas minőségű olasz fagylaltokkal fogja a közönséget meglepni.

Ahogyan az első év tematikája a debreceni páros  volt, mi lesz ez idén?

Idén a rendezvény tematikáját három alapanyag köré szervezzük.

Az első a mangalica. Közismert, hogy mára ezt az alapanyagot már a legmagasabb színvonalon, a fine diningban is szívesen használják a séfek. Azt azonban kevesen tudják, hogy Debrecennek köszönhető az, hogy ezt a húsféleséget egyáltalán megismerhettük és Európa-, mi több világszerte ismertté tehettük. Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor már csak néhány tucat egyed volt ebből Magyarországon, Tóth Péternek sikerült egy fajtamegmentő programot elindítania. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete.

Emellett megjelenik a chili. Körbe vagyunk szórva remek chilitermelőkkel is. Hogy csak egyet emeljek ki: a tőlünk negyven kilométerre fekvő Tetétlenen alakult Bogár Márk vezetésével a Sárréti Chili Farm. Zseniális csiliket készítenek!

A harmadik alapanyagunk egy őszi, szezonális alapanyag, a szilva.

Meggyőződésem, hogy ezen három alapanyag köré remek ételeket, de édességeket is lehet álmodni!

Köszönöm a beszélgetést!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .