GasztronómiaHírek

A Solymár gyöngye és a Tisza-parti magvas kézműves kenyér

Eredményt hirdetett a Magyar Pékszövetség

A Magyar Pékszövetség X. Szent István-napi Kenyérversenyének első helyezett kenyereit és gyártóit mutatták be ma a Parlamentben. Az idei év legjobb búzakenyerének, 2021. Szent István-napi kenyerének a Hel Pékség Solymár gyöngye kenyerét választotta a héttagú szakmai zsűri. Az ítészek a kétfordulós verseny keretében az Év Innovatív kenyerét is kiválasztották, mely a Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyere lett.

A Magyar Pékszövetség idén tizedik alkalommal hirdette meg szakmai versenyét, amire bármely magyar sütőipari vállalkozás nevezhetett függetlenül attól, tagja-e a Szövetségnek. Két kategóriában mérkőzhettek meg a pékek: a hagyományos búzakenyereket felvonultató Szent István-napi kenyér kategóriában és a szinte teljesen szabadkezet adó Innovatív kategóriában. Az előző évekhez képest változás történt a nevezési feltételekben: korábban kötelező volt a hozzáadott élesztő használata, most erről szabadon dönthettek a pékek, alkalmazkodva ezzel a fogyasztói trendekhez. A rutinos versenyzők mellett sokan most először hozták a szakmai zsűri elé kenyereiket.

Az ítészeknek semmivel sem volt könnyebb dolga, mint a korábbi években, a versenyzők kiváló minőségű kenyereket hoztak.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte:

„A versenytermékekben a markáns fűszerek helyett sokkal inkább a harmonikusabb ízeké volt a főszerep, illetve a gyümölcsök, zöldségek, különböző magvak, burgonya került előtérbe.

Az Innovatív kategóriában pedig a technológiai kihívásokra helyezték a hangsúlyt a versenyzők, illetve az egészségtudatosságra.”

A kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret bírált a szakmai zsűri, hetet a Szent István napi és hetet az Innovatív kategóriában.

A verseny hagyományos kategóriája, az államalapítás ünnepére készülő Szent István-napi kenyér. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak.

2021. Szent István-napi kenyere a Hel Pékség Solymár gyöngye kenyere. GasztroMagazin 2021.

A Szent István napi kenyér címet idén a solymári Hel Pékség Solymár gyöngye kenyere nyerte.
A Hel Pékség tavaly indult először a Szent István-napi Kenyérversenyen, akkor az Innovatív kategória első helyét szerezték meg.

„Az akkori siker idén már akkora motivációt jelentett a pékjeinknek, hogy házi versenyt kellett rendeznünk. – mondja Szász Krisztián, a Hel Pékség tulajdonosa.

A Solymár gyöngyét Varró Zsolt pékünk elképzelése alapján sütjük. Négy összetevő van benne: liszt, víz, só, élesztő és plusz egy, az idő. 72 órás, rozslisztről indított kovásszal készül, ami élesztő nélküli. Csak a dagasztásnál kerül bele 1%-nyi élesztő. – ismertette Horváth Zoltán, a Hel Pékség kereskedelmi igazgatója.

Tavaly még a tapasztalatszerzés miatt indultunk a versenyen, leginkább azért, mert egy 21. századi szinten gépesített üzemmel bővült a cégünk, és magunknak is bizonyítani akartuk, hogy lehet hosszú érésű kovásszal készült, kiváló minőségű kenyeret sütni ebben a modern pékségben is. Idén azonban az első siker után már nagyon izgultunk. Magyarország legrangosabb szakmai versenyén két egymást követő évben nyerni, még ha két különböző kategóriában is, felemelő érzés, hatalmas elismerés. – emelte ki Szász Krisztián.”

Az Év Innovatív kenyere a tiszakécskei Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyere lett.

„Az elmúlt év tavaszán nyitottuk meg Magyarország első Drive-thru rendszerben is működő pékségét. Erre az alkalomra szerettünk volna az igazi kenyérszerető emberek részére egy új prémium minőségű kenyeret készíteni. – idézi fel a Tisza-parti magvas kézműves kenyér születésének történetét Lovas József, a Fejedelmi Pékség egyik tulajdonosa.

A pékségünkben közel 30 éve az összes kenyerünket kovásszal készítjük, így nem volt kérdés, hogy az új termékünk is francia-jellegű vadkovászos kenyér lesz. Két évnyi kísérletezés eredménye a Tisza-parti magvas kézműves kenyér, ami Csáki Tibor és Palotai Pál vezető pékjeink elhivatott munkáját dicséri.

Késleltetett kelesztéssel készül a kenyér speciális tészta hűtőkben, így tudnak a Tisza-parti magvas kézműves kenyérben az aromaanyagok maximálisan érvényre jutni. Valóban elmondhatjuk, a minőség az időben rejlik.”

A Kenyérverseny nyertes kenyereit minden évben a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség, idén augusztus 20-22 között a Várkert Bazárban.

A Magyar Pékszövetség annak érdekében, hogy az ország minden pontján, mindenki számára elérhető legyen augusztus 20-án a Szent István-napi kenyér, valamint 2021. Innovatív kenyere, gyártói felhívást tett közzé. Ebben felkéri a sütőipari vállalkozásokat, vegyék fel kínálatukba a nyertes termékeket. Azokkal a pékségekkel, akik jelentkeznek erre, a Pékszövetség gyártási szerződést köt, amiben rögzítve van a kenyér gyártására vonatkozó összes előírás (anyagösszetétel, technológia, forma), amit szigorúan be kell tartani.

Emellett a gyártást vállaló pékségek számára a Pékszövetség biztosítja a kenyérszalagokat és a plakátokat is, melyek egyértelműen felismerhetővé teszik az ünnepi kenyereket és az azokat árusító szaküzleteket. Ez garanciát jelent arra, hogy az ország minden pontján ugyanazt a minőségű kenyeret kapja, aki az idei Szent István napi kenyeret vagy az Innovatív kenyeret kóstolja.

###

A Magyar Pékszövetség Kenyérversenyéről:

Tizedik éve hirdeti meg szakmai versenyét a Magyar Pékszövetség, melynek célja, hogy folyamatos fejlődésben tartsa a sütőipart, így a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő termékekkel is gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéka.

Két kategóriában lehetett versenyezni: Szent István napi kenyér és Innovatív kenyér. A több kategória célja, hogy bemutassa a magyar pékek kreativitását.

A kategória győztesek a szakma elismerésén és megbecsülésén túl pénzjutalomban is részesülnek, ami az Szent István napi kenyér esetében 500 ezer forintot, az Innovatív kenyér esetében 300 ezer forintot jelent.

A verseny legfontosabb kategóriája az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyér. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteni a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak.

A zsűrizés során az ítészek vizsgálták, hogy megfelel-e a nevezett termék a versenykiírás feltételeinek (azaz többek között a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak), illetve milyen minőségi jegyekkel bír a héjazat, a bélzet, az illat, az íz és az aroma vonatkozásában.

Az első körös előzsűrizés után a kategóriánkénti legjobb 7 termék került behívásra a 2. körös bírálatra, ez összesen 14 kenyeret jelentett (7 db Szent István napi és 7 db Innovatív).

 

A második körös zsűri tagjai:

Dr. Felkai Beáta, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztályának vezetője,
dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke
Szécsényi Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari igazgatója
Egervári Erika, a Kemence Sütőipari Kft. kereskedelmi igazgatója
Nardai Anita – a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének vezetője
Galicz István, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati oktatásvezetője,
és a zsűri elnöke: Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja

###

A döntőbe jutott kenyerek:
Szent István napi kenyér kategória
A termék neve A készítő cég neve
Édesburgonyás kenyér Rubók Kft – Vecsés
Falusi kovászos burgonyás kenyér Heim Sütöde Bt – Dunabogdány
Kézműves kenyér Fejedelmi Pékség Kft – Tiszakécske
Solymár gyöngye Hel Pékség – Solymár
Nagyi kenyere Rábai Sütöde Kft – Monor
Napkenyér Fejedelmi Pékség Kft – Tiszakécske
Telki parasztkenyér(kölessel és mangalicazsírral) Kovászda KKT – Telki
Innovatív kenyér kategória
A termék neve A készítő cég neve
Burgonyapelyhes cipó Körös Pékség Kft – Kőrösladány
Édesburgonyás-kakukkfüves vekni Coop Kápolna Zrt – Kápolna
Tisza-parti magvas kézműves kenyér Fejedelmi Pékség Kft – Tiszakécske
Növényi színanyagokban és rostokban gazdag többgabonás, kovászos kenyér Szegedi Sütödék Kft – Szeged
Okoskenyér m-GEL Hungyary Kft – Budapest
Tokaji Aranykenyér Balmaz-Sütöde Kft – Balmazújváros
Vásári Káposztás kenyér Szega Camembert Kft – Budapest

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .