International Catering Cup – Döntő

Múlt héten rendezték meg a rendezvénygasztronómiai cégek legrangosabb versenyének az International Catering Cup- nak a döntőjét Lyonban a Sirha kiállításon. Magyarországot első alkalommal az Albatros – Expo Catering Kft. csapata képviselte, Kasuba László sous chef, Balázs Gergő séf és Volenter István coach személyében.

Maga a verseny 3 napos volt. Az első nap a bevásárlással, alapanyagok beszerzésével kezdődött. Ezt követte másnap egy tíz órás főzőnap, a verseny harmadik napja pedig az öt órás tálalónap volt. Minden ételből tizenhat adagot kellett elkészíteni, ebből nyolcat tányérra, nyolcat pedig büféasztalra szervírozni. Grammra meg volt adva, hogy melyik alapanyagból mennyit használhatnak fel a versenyzők, percre meg volt adva, hogy melyik ételre, melyik munkafolyamatra mennyi időt fordíthatnak. A versenyzsűri figyelembe vette a konyha tisztaságát is.

A verseny egyik étele, a pisztráng volt.
A verseny egyik étele, a pisztráng volt.

Volenter István a csapat coach-a szerint a verseny nagyszerű élmény volt mindannyiuk számára.

Az elkészült ételeket a zsűri dicsérte, a csapat kihozta magából a maximumot, nagyon pozitívnak élték meg a versenynapokat.

Érezhető volt, hogy mivel a világ szeme előtt zajlott a verseny, óriási sajtónyilvánossággal, a szervezőknek az is volt a célja, hogy minden jól működjön és hogy segítsék a résztvevőket.

Minden csapat, minden résztvevő ugyanolyan fontos volt, egyforma eséllyel indultak a versenyen, ugyanazokat az alapanyagokat használhatták.

A másik versenyétel a kacsa volt.
A másik versenyétel a kacsa volt.

A versenyzők között nagyon jó viszony alakult ki, mivel gyakorlatilag együtt éltek. Együtt utaztak a helyszínre, egész nap együtt, egy helyen készültek a döntőre.

Volenter István a kóstoló zsűri tagja is volt egyben így módjában állt mind a 12 csapat versenymunkáját megkóstolni. Véleménye szerint egyáltalán nem vagyunk lemaradva a nemzetközi palettához képest, képesek vagyunk abban a minőségben és látványban prezentálni az ételeket mint a nemzetközi mezőny többi tagja.

A magyar csapat a többiekkel ellentétben talán kicsit túl is gondolta a menüsort, a fine dining irányába próbáltak nyitni, míg a többi csapatnál a kicsit klasszikusabb tálalás volt a jellemző.

A desszert.
A desszert.

Bár dobogós helyezést idén nem sikerült elérnie az Albatros-Expo Catering csapatának, teljesen elégedettek az eredménnyel. A világ legjobbjaival szálltak ringbe, bemutatkozhattak nemzetközi szinten, tapasztalatot szereztek és rengeteget tanultak.

Az Albatros Party Service Kft. tulajdonosa és szakmai vezetője Hegyi Attila szerint, ezen a versenyen minden helyezésnek súlya van. Ez a verseny a catering szakma legrangosabb versenye, amin elindulni is már hatalmas megtiszteltetés volt!

 

Köszönjük a fotókat az Albatros munkatársainak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .