AlapanyagokHírek

Újabb Grapoila terméket jutalmaztak „GREAT TASTE” csillaggal

Az elmúlt években megszerzett 17 Grapoila csillag mellé immár a sárgabarack-olaj és a mogyoróliszt is odateszi a magáét.

Az élelmiszerek Oscar-jaként is emlegetett Great Taste étel- és italkóstoló versenyre évente a világ minden tájáról több ezer pályázó termék érkezik. Ezek egy 355 tagú, híres séfekből, gasztrobloggerekből, ételkritikusokból álló független, szakértő zsűri ízlelőbimbói közé kerülnek. A bírálat egy több héten át zajló „vak kóstolást” jelent az ételek és italok márkanevének és a gyártójának ismerete nélkül. A fair versenykörülmények kifejezetten kedveznek a feltörekvő, kisebb volumenben, ám igazi minőséget gyártó cégek számára. Itt tényleg csak az ízélmény számít, a zsűrit semmilyen más tényezők (csomagolás, márka, drága marketingeszközök) nem befolyásolhatják.

Grapoila termékek idén negyedik éve indulnak harcba a csillagokért, melyeket – a Michelin csillagokhoz hasonlóan – nem osztogatnak felelőtlenül és indokolatlanul. A nevezett termékeknek nem több mint egyharmada szokott egy-, két- vagy háromcsillagos minősítést kapni. A tavalyi évben a magyar indulók közül a Grapoila szerezte meg a legtöbb csillagot. Idén is termett babér a márkának, egészen pontosan a hidegen sajtolt sárgabarackmag-olajának és törökmogyoró-lisztjének (a gyártó brit disztribútora, a Best of Hungary nevezése által). Az ezen termékek alapanyagául szolgáló, térségünkben őshonos növények és a sütéshez-főzéshez hagyományosan használt magjaik már e nemzetközi elismerést megelőzően is a figyelem középpontjába kerültek a hazai gasztro-berkekben. 2020-ban a törökmogyoró olaja, idén pedig a barackmag lisztje lett egy-egy nyertes Országtorta sztár-összetevője a Grapoila kínálatából.

A Grapoila törökmogyoró-lisztet a nemzetközi zsűri különleges, finoman mogyorós aromájú sütési alapanyagnak találta. Gluténmentes összetevőként kiválóan ízesítheti, gazdagíthatja az ízben harmonizáló süteményeket.

A Grapoila hidegen sajtolt sárgabarackmag-olajat finom, lágy, krémes textúrájú, mandulás-marcipános aromájú olajként jellemezték. Különleges ízt kölcsönözhet salátáknak, készételeknek.

Mindkét terméket egy-egy csillaggal jutalmazták.

A Grapoila termékeket gyártó, magyar tulajdonú Virgin Oil Press Kft. több mint 10 éve foglalkozik magolajok gyártásával. A cég hulladékmentes (zero waste) technológiával immár 18-féle magból sajtol olajat. Környezettudatos szemléletüknek köszönhetően valamennyi melléktermék hasznosításra kerül értékes élelmiszer (gluténmentes magliszt, növényi krém), takarmány vagy natúrkozmetikum formájában.

A kiváló minőségű, hazai, illetve unióbeli gazdaságokból származó, GMO-mentes alapanyagokból kizárólag mechanikai eljárással (adalékok, aromák hozzáadása és pörkölés nélkül) gyártott Grapoila termékekben visszaköszön a magok természetes íz- és színvilága, illata, de értékes, egészségvédő tápanyagai sem szenvednek csorbát. Mind a termékek, mind a technológia számos élelmiszeripari és innovációs díjat nyertek az elmúlt években.

A Grapoila termékek megvásárolhatók saját webshopjukban, de jelen vannak több hiper- és szupermarketben (Spar, Müller, Metro, Rossmann) és a bio-boltokban is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .