HírekProgramok

Megnyitott a Farmer Expo

29. Farmer Expó: az akarat diadala
Nagy István agrárminiszter megígérte, hogy nem engedik el a magyar gazdák kezét.

„A magyar mezőgazdaság ütésálló, az agrártermékeink ütőképesek a piacokért folytatott, kiélezett gazdasági küzdelemben” – hangoztatta Nagy István agrárminiszter Debrecenben. A 29. Farmer Expó  megnyitójának idén is a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa ad otthont.

Vírusok árnyékában

– A V-Trade kiállítások Kft. (érezvén a gazdák biztatását és ezen keresztül az ágazat élni akarását) a koronavírus-járvány ellenére is vállalkozott arra, hogy (a járványügyi szabályok messzemenő betartásával) augusztus 18-a és 21-e között megrendezze Magyarország egyik legnagyobb agrár-seregszemléjét – fogalmazott Vaszkó László vásárigazgató. Hozzátette, hogy idén több mint száz kiállító mintegy 6 ezer négyzetméteren várja a látogatókat. A miniszter elismeréssel szólt arról, hogy az év első három hónapjában az agrárgazdaság 809 millió euróval járult hozzá a nemzetgazdaság 1855 millió eurós többletéhez. „A járvány a mezőgazdaság terheléspróbája is volt, és kiállta a próbát. Pedig (mint mondani szoktuk) négy vírus árnyékában éltük az életünket az elmúlt időszakban: a sertéspestis, a madárinfluenza, a koronavírus és a félelem vírusa árnyékában”.

Ötven éves álom

Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozottan szólt arról, hogy az elmúlt időszakban 1 milliárd forintot költöttek helyei piacok létesítésére, a meglévők felújítására. – Tolmácsolom a helyi termelők kérését miniszter úrnak és a kabinetnek. Hozzanak létre olyan laborokat, amelyek mind a mezőgazdasági, az élelmiszeripari és a gyógyszeripari hasznosításhoz kapcsolódóan módot adnak arra, hogy a kistermelők minősített termékekkel tudjanak piacra törni – fogalmazott a politikus.

Megnyitott az idei Farmer Expo a Debreceni Egyetem Campusán. GasztroMagazin 2020.
Megnyitott az idei Farmer Expo a Debreceni Egyetem Campusán. GasztroMagazin 2020.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke Győrffy Balázs országos elnök szavait tolmácsolva elmondta, hogy az agráriumban égető szükség van a beszállítók és a partnerek személyes találkozójára. Ennek a Farmer Expó lassan három évtizede remek terepe. Papp László, Debrecen polgármestere egy 50 éves álom beteljesülésének nevezte azt, hogy a Kormány támogatja a Civaqua–program első ütemének a megvalósítását. Bejelentette, hogy jövőre a Farmer Expó keretében felelevenítik az egykori debreceni lovasnapok hagyományát. Jakab István, a Magosz elnöke és az Országgyűlés alelnöke elégedetten szólt arról, hogy a Magyarok Kenyere program keretében tavaly már 5700 hazai és határon túli gazda ajánlott fel összesen 791 tonna búzaadományt a rászorulóknak. A kenyérünnep alkalmából megáldották azt a kenyeret, amely a Balmaz-Sütöde Kft. alkotása, és amelyet az idei év legjobb búzakenyerének ítélt a szakmai zsűri.

A Farmer Expó négy napját a látványos állat- és gépbemutatók mellett szakmai konferenciák keretezik, melyeken az ágazatok gondjai és a támogatások egyaránt napirenden lesznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .