BorászokProgramok

Budapest Borfesztivál Limited 2020 – Egy kivételes évjárat

Szeptember 10-13., Budavári Palota Hunyadi udvara

A Budapest Borfesztivál idén egy különleges kiadással készül!

Ebben az évben a Budapest Borfesztivál korlátozott méretben, de magas színvonalú eseményen fogadja elkötelezett rajongóit szeptember 10-13. között a Budavári Palota Hunyadi udvarában. Budapest egyik legimpozánsabb környezetében prémium borokkal és pezsgőkkel, valamint csúcsgasztronómiával, kényelmes pihenőszigetekkel, lounge hangulattal várják a borkedvelőket egy felejthetetlen nyár végi élményre.

Egy kis borozás…

A térben és létszámban korlátozott méret kihívás elé állította a szervezőket a borkínálatot tekintve is, hiszen kevés kiállítói standdal kell minél szélesebb, mégis prémium válogatást megvalósítani, de szerencsére mindenki garantáltan meg fogja találni a kedvére való tételeket. Jöjjön egy kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül!

Mivel még fél lábbal a nyárban leszünk, sokak áhítják majd a hűs buborékok nyújtotta felfrissülést, amit a minőségi olasz proseccok, tradicionális hazai pezsgők, valamint Moët&Chandon és Dom Perignon Champagne-ok kínálnak.

Fiatalos, lendületes, színes kínálattal érkezik a DiVino, csodás külföldi borokkal a WineAge, és szortimentjének legszebb tételeivel a SPAR Magyarország. Két borvidéket is képviselve itt lesz Koch Csaba, az Év Bortermelője díj legutóbbi győztese. A látogatók megkóstolhatják Baranyai Péter, a VinAgora Nemzetközi Borverseny Legeredményesebb Fiatal Borászának díjnyertes borait is, a Garamvári Szőlőbirtok standján. A Szekszárdi és a Pannonhalmi borvidék is egy-egy közösségi standdal és zömében érmes borokkal jelentkezik, akik pedig igazi kuriózumra vágynak, azoknak a villányi Tiffán borászat kínál kincseket: két csúcsboruk már csak a pincénél kapható évjáratait. Az egyre nagyobb figyelmet érdemlő Maul Zsolt Pincészete szintén készül VinAgora érmes boraival is, a Bognár Pincészet pedig elsősorban exkluzív, válogatott tételeit hozza el a Borfesztiválra.

Budapest Borfesztivál Limited 2020. GasztroMagazin 2020.

Egy kis falatozás…

A fantasztikus borválaszték mellett a nyárvégi hangulathoz kitűnően passzoló grillkülönlegességeket kóstolhatnak idén a vendégek. A Gléda Vendéglő most is a legfinomabb ételeit hozza magával: a köztudottan kizárólag magas minőségű, magyar alapanyagokkal dolgozó étterem idei kínálatát a H2G Grilliskola legmodernebb grill eszközeivel teszi még különlegesebbé. Többek között kóstolható lesz a grillen sült mangalica tarja friss lecsóval vagy a sokak által már ismert tépett kacsa burger, melyek mellől a házi szörpök és a szőlőfröccs sem maradhatnak el. Az XXL Catering két vendéget és séfjeiket hozza magával: a balatonfüredi Sparhelt Bistro és a csopaki Szomszéd Kertje igazi kerti parti hangulatot varázsol a Budai várba.

Készülnek marinált hallal, roston sült marhával, különleges kolbászválogatással, friss zöldségekkel, zamatos szószokkal, hogy mindenki kedvére tegyenek. A SZEGA Camembert legjobb sajtjaival és érlelt sonkáival, valamint ezekből készült finomságokkal kényezteti a nagyérdeműt. Az édesszájúakat a Bolka Bonbon várja fagylalt desszertekkel, borra hangolt jégkrém falatkákkal, gyümölcsvariációkkal. A kísérletező kedvűek kóstolhatnak fagylaltot zöldségtextúrákkal, sajttal, zöldfűszerekkel, vagy akár pezsgőfagylaltot is.

Budapest Borfesztivál Limited 2020. GasztroMagazin 2020.

Egy kis szórakozás…

A négy nap alatt számos fellépő teszi még élvezetesebbé a Budapest Borfesztivál Limited eseményt. A csütörtökön fellépő Canarro izgalmas formációban varázsolja elénk a 20-as 30-as évek swing és jazz zenéjét, dinamikus, improvizatív és felemelő dallamokon keresztül. Délután a világszerte ismert Cimbaliband lép színpadra. A származását tekintve színes társaság rock’n’roll, jazz, klasszikus és hagyományos eredetű zenéje a Balkáni térség fülbemászó, tradicionális dallamaira épül, különleges, felejthetetlen élményt nyújtva a Borfesztivál látogatóinak.

Pénteken elsőként a Rustico lép színpadra.

A trióformáció a hagyományos magyar népzenében használatos fúvós hangszerek és a cimbalom közös virtuóz játékát egészen újszerűen szólaltatja meg a Kárpát-medence egyes tájegységeinek dallamai által. Az őket követő Babra zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg. A Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélesztő együttes a tradicionális dallamokból új zenei formákat hoz létre minden fellépésük alkalmával. Este a Dresch Vonós Quartet következik. A zenekarban egyszerre van jelen az etno jazz, valamint a falusi hagyományos népzene, melyeket az improvizáció és a Kárpát-medencei zenei gyökerek tartanak össze és táplálnak.

Szombaton a Gáspár Károly Trió hoz a Borfesztiválra igazi jazz hangulatot.

A zenészek saját kompozíciókat és standardeket egyaránt megszólaltatnak, zenéjükre jellemző, hogy friss és előremutató, romantikus és esztétizáló, ugyanakkor tiszteletben tartja a jazz mainstream gyökereit is. Őket követi a Terra Profonda: látomásos szövegek köré csavarodó, az amerikai blues, máskor a szabadzene határain megszólaló drámai szerzeményeik improvizatív jellegük ellenére hagyományos értelemben vett dalok, mégis váratlan meglepetéseket tartogatnak. Aznap végül a Zoord együttes lép színpadra: a doromb-dob-hegedű trió moldvai csángó dallamvilágból merítkező zenéje elementáris erővel szólal meg. A dalok alapját képező erdélyi és ősi nomád népzenéhez bátran és kreatívan nyúl a trió, zenéjük egyszerre ősi, tradicionális, ugyanakkor mai, táncolható.

Vasárnap az Ötödik Évszak Minimál Trió kezdi a műsort,

akik pozitív, játékos, emberközpontú gondolatokat öntenek dalba. A zenekar énekesnője Izabelle Caussanel sajátos világával színezi a zenészek stílusát. A Borfesztivált az Erdőfű műsora zárja. Kárpát-medence magyarlakta területei és a Magyarországon élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségét mutatják be Balogh Melinda közreműködésével. Ének és tánc, pörgős és sírva-vigadós lábdobbantós hetykezene az övék.

Egy kis játék…

A rendezvény fő támogatója a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. különleges akciókkal és játékkal készül a Borfesztiválra. A rendezvény ideje alatt érdemes többször visszatérni a SPAR standjához. Minden negyedik pohár bor ingyenes lesz a látogatók számára, ahol a kivételes minőségű SPAR Válogatás borok kóstolhatók majd meg. A Borfesztivál és a hazai borkultúra erőteljes marketingtámogatásban részesül a vállalat jóvoltából: 2020. szeptember 2. és 23. között lesznek érvényesek a SPAR Borkatalógus kedvező ajánlatai. Emellett a Borkatalógus égisze alatt 2020. szeptember 3. és 23. között Bormustra néven online játékot is indít a cég a vásárlók számára. Ennek keretében egy-, illetve kétéjszakás, borkóstolóval egybekötött pincelátogatásokat nyerhetnek a résztvevők.

Budapest Borfesztivál Limited 2020. GasztroMagazin 2020.

A Budapest Borfesztivál Limited exkluzív eseményére jegyet váltók hozzájárulnak a nagymúltú rendezvény életben maradásához. A nagylelkű segítséget meglepetés borkóstolóval, egy különleges kóstolópohárral és a jövő évi, jubileumi Borfesztiválra szóló ajándék belépőjeggyel köszönik meg a szervezők. Érdemes sietni, és biztosítani a kizárólag elővételben megvásárolható néhány száz belépőjegy egyikét!

Helyszín: Budavári Palota Hunyadi udvara

Időpont: szeptember 10-13. között, több idősávban (csütörtök, péntek, szombat: 14.00 – 18.00 óra között, valamint 19.00 – 24.00 óra között, vasárnap 11.00 – 20.00 óra között) Az idősávok között a rendezvény takarítása és fertőtlenítése folyik.

Megvásárolható jegyek száma: idősávonként 400 darab, kizárólag elővételben

A rendezvény járványügyi előírásait a házirend tartalmazza.

Bővebb információ és jegyvásárlás: www.aborfesztival.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .