BorokVersenyek

Megválasztották a 2023-as Debrecen Város Borát! 

A győzteseket 17 borvidék több mint 60 pincészetének csaknem 360 borából választották ki.

A borversenyen az első körös bírálatot a Debreceni Borozó szakemberei végezték el, a végső bormustrán pedig a magyar borászat és borkultúra ismert személyiségeiből álló rangos zsűri 9 borvidék 25 pincészetének 106 bora közül választotta ki a győztes tételeket.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere az eredményhirdetésen azt mondta, a város számára fontos a borkultúra népszerűsítése. Bár a város környékén nincs neves borvidék, felidézte, hogy a ma Romániához tartozó Érmelléket egykor Debrecen szőlőskertjének nevezték. Számos debreceni polgárnak volt ott szőlőbirtoka, borpincéje.

Debrecen Város Bora 2023. A győztes borok. GasztroMagazin 2022.

Debrecen város borait 2014 óta minden évben megválasztják. A győztes termékek egy éven át viselik az elismerést tanúsító címkét. A város hivatalos gasztrokulturális programjai mellett több helyi étterem kínálatában is találkozhatnak velük a fogyasztók. Kovács Pál borakadémikus, a verseny ötletgazdája jelezte: a Debrecen Város Bora 2023 címet idén is a teljes borkínálatban ítélték oda. Hét kategóriában, pezsgő, klasszikus fehér és vörös, rozé, prémium fehér és vörös, illetve édes fehér kategóriában neveztek meg csúcsbort.

Debrecen Város Bora 2023. A győztes borok. GasztroMagazin 2022.
A Debrecen Város Bora 2023 címet elnyert győztes borok:

Pezsgő kategóriában a Koch Borászat 2020-as évjáratú Chardonnay Brut pezsgője (Hajós-Bajai Borvidék)

Klasszikus kategóriában a Sümegi Ákos Pincészete 2020-as évjáratú Chardonnay ’20 bora (Szekszárdi Borvidék), a Szentpéteri Borpince 2022-es évjáratú Kékfrankos Rosé bora (Kunsági Borvidék), illetve a Varsányi Pincészet 2018-as évjáratú Grand Selection Egri Kékfrankos Superior bora (Egri Borvidék).

Prémium kategóriában a Sol Montis Borászat 2021-es évjáratú Olaszrizling bora (Mátrai Borvidék) és a Thummerer Pince 2018-as évjáratú Egri Syrah Superior Válogatás bora (Egri Borvidék) lett a győztes.

Desszert kategóriában a Péter Pincészet 2017-es évjáratú Tokaji 6 puttonyos aszú bora (Tokaji Borvidék) viselheti a Debrecen Város Bora 2023 kitüntető címkét.

 

Sajtófotók Miskolczi János

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .