Gasztronómiai arcképcsarnokGasztropédiaInterjú

Chef, konyhaművész, családapa. Volenter István

Ki Ön? Honnan érkezett? Milyen lépcsőfokok vezettek abba a magasságba, ahol most jegyzik Önt?

Hosszú történet.
Mórról indult a pályafutásom. 1993-bn kezdtem el itt a szakiskolát. Szakácstanuló is itt voltam, sőt az első munkahelyem is a móri Öregprés étterem volt.
Már ott kezdtem megismerkedni a szakmai versenyzéssel, ezek akkor jobbára hidegkonyhai versenyek voltak. Azután következtek a Wax Global Chef Challenge melegkonyhás versenyek. Aztán jött a Bocuse d’Or, abból mindjárt már négy! Mind a négy alkalommal a dobogón végeztem: háromszor harmadik és egyszer második lettem.

Gratulálok! Melyik étterem színeiben érte el a sikereket?

Úgy alakult az életem, hogy mindig más éttermeket képviseltem.
Az első alkalommal a siófoki Mala Garden étteremben dolgoztam.
A másodikon egy szlovákiai ötcsillagos kastélyhotel színeiben indultam. A Chateau Amadé volt az. Ott dolgoztam, amikor a kastély felkerült a szlovákiai top kastélyok közé, illetve akkor kerültem be én magam is a legjobb 10 szlovákiai chef közé.
A harmadik alkalommal a perbáli Walter Vendéglőt képviseltem, ez akkor az ország 50 legjobb étterme között volt, Gault Millau-sipkával !
A negyedik versenyen pedig a 67 Székesfehérvár színeiben versenyeztem.

Volenter István
Volenter István

A versenyek, az azokon elért sikerek miatt nagyon sok ajánlatot kaptam.
Az éttermes világból a catering világába éppen a világbajnokság miatt kerültem át. Alapvetően tehát kívülről érkeztem a cateringbe, de most itt ragadtam…

Az Albatros Party Service executive chefje vagyok tavaly december óta.

Bízunk benne, nem csak a versenyeken tudok majd segítséget nyújtani, de a cég napi szintű munkájában is.
Elsőszámú célom, hogy megbirkózzam a nekem újszerű kihívásokkal, amik a catering szakmával kapcsolatban nap mint nap felmerülnek. Igazából élvezem ám ezeket a változásokat, tetszenek ezek a kihívások. Rövid távú célom, hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljek, és még inkább tudjunk együttműködni.

Chef úr munkában
Chef úr munkában

Mit érdemes tudnunk Volenter Istvánról, mint magánemberről?

Nős vagyok. Két gyermekem van.
A feleségem szerencsére nem szakmabeli – ami nyilván hordoz magában előnyöket is, hátrányokat is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .