GasztronómiaHírekKonyhaművészet

Homár és osztriga

Különös és különleges meghívást kapott szerkesztőségünk a Budapesti Gazdasági Egyetem Vendéglátóipari Karának tankonyhájára és tanéttermébe. A mai napon megszervezett workshop ötlete és a hibátlan szervezés Tóth Gábor érdeme volt.

A Tanár úr régi álmát valósítja meg a frissen indult eseménysorozattal, aminek célja, hogy a hazai  éttermi szervízt emelje magasabb szintre.

Homár és osztriga

A mai téma két különleges alapanyag, az osztriga és a homár szakszerű bontása volt. Bár ezt idehaza csak kevés étteremben láthatjuk, de a nyugati – főleg a tengerparttal rendelkező – országokban ez a vendég asztalánál végzett mindennapos művelet.

Az esemény két főszereplője: a homár és az osztriga
Az esemény két főszereplője: a homár és az osztriga
A bemutatót

Tischler Petra, a budaörsi The Fishmarket Kft operatív vezetője irányította. A tartalmas, információgazdag, a szakma ismerőinek is sok újdonságot nyújtó előadás nem csak önmagában volt érdekes, hiszen egy verseny nyitánya is volt egyben.

A versenyt a Budapesti Gazdasági Egyetem Vendéglátóipari Kara a Pannon Gasztronómiai Akadémiával és a Magyar Vendéglátók Ipartestületével közösen szervezi, az Egyetem fennállásának 50 évfordulója alkalmából.
A PGA-t Csapody Balázs elnök úr, az MVI-t pedig Kovács László elnök úr képviselte a rendezvényen.

Az ebéd tálalva: homár és osztriga
Az ebéd tálalva: homár és osztriga
Szombati Zsolt,

a Bartist.hu tulajdonosa rövid előadáson ismertette a versenyzőkkel és oktatóikkal azokat az elvárásokat, amiket a szakértő zsűri fog árgus szemekkel figyelni a versenyen.

A mai rendezvényt Tischler Petra és a The Fishmarket Kft, valamint a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete, illetve Szabó László, az X-Presso Coffee Kft tulajdonosa szponzorálta.

Tischler Petra és Segal Viktor. Lám, jókedvűen is lehet dolgozni
Tischler Petra és Segal Viktor. Lám, jókedvűen is lehet dolgozni

Sok kiváló szakember is részt vett a bemutatón, akik majd a rendezendő verseny támogatói lesznek.
A rendezőkön kívül neves szakemberek is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.
Segal Viktor, a Bocuse d’Or verseny coach-a, Bernáth József, a Bazaar Eclectica chef-je, Balogh István Ferenc, az Éttermi Mesterek Klubjának elnöke szintén kíváncsian hallgatta és nézte végig Petra nagyszerű előadását, és saját tapasztalataikat is megosztották a hallgatósággal a témában.

További képek az eseményről a GasztroMagazin Pinterest-oldalán.

Homárbontás Tischler Petrával a GasztroMagazin YouTube-csatornáján.

Osztrigabontás Tischler Petrával a GasztroMagazin YouTube-csatornáján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .