BorokEgri borvidékHírekProgramokSzekszárdi borvidék

Bikavér a gasztronómiában – Bikavérpárbaj 2018.

Ha külföldieket kérdezünk a magyar borról, akkor a tokaji aszú után másodikként legtöbbször a bikavért említik. Nemcsak a határainkon túl, hanem itthon is ismertnek számít ez a borfajta, amely annak is köszönheti népszerűségét, hogy ételek széles körével párosítható.

A bikavér két hazai borvidéken, Egerben és Szekszárdon készíthető. Bár a termőtájak adottságai eltérnek egymástól, abban osztozik az egri és a szekszárdi bikavér, hogy legalább négyféle szőlőfajtából készül, és több, egymásra épülő minőségi kategóriában jelenik meg.

A bortípus presztízsének emelésén sokat dolgoznak mindkét borvidék vezető termelői, akik hisznek ebben a történelmi borkategóriában, és úgy vélik, ez a kékfrankosra épülő, komoly, de mégsem túl nehéz vörösbor megfelel a mai kor fogyasztói igényeinek. Az évről évre alakuló munka eredményét az egriek és a szekszárdiak idén is közösen mutatják be Budapesten, az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kóstolóján. A folyamatos együttgondolkodás és összefogás a garancia arra, hogy a bikavérek végre a méltó helyükre kerülhessenek.

Bikavérpárbaj 2018. Eger-Szekszárd borviadal a Corinthia Hotel Budapest Báltermében. GasztroMagazin 2018.
Bikavérpárbaj 2018. Eger-Szekszárd borviadal a Corinthia Hotel Budapest Báltermében.

A külföldi fogyasztók legtöbbször a magyar éttermekben találkoznak a borfajtával, így az ottani sommelier-k a márka nagyköveteiként azon dolgoznak, hogy nemzetközi szinten is újra elismertté tegyék a bikavéreket. Ha a top budapesti éttermek sommelier-it kérdezzük, azt említik, hogy a betérő vendégek általában nosztalgiával emlegetik a „Bull’s blood”-ot, ám kevesen választják ajánlás nélkül. A megfelelő tudású szakember ugyanakkor meg tudja győzni őket arról, hogy tegyenek egy próbát a borral. Többen kiemelik hogy mennyire fontos szerepet játszik a vendégek döntésében az ár. Szerencsére a bikavér itt is jól teljesít, a 3-4 eurós poharankénti árat a vendégek nem élik meg kockázatként, és az így kapott élményt még nagyobbnak érzik.

Bikavérpárbaj 2018. Eger-Szekszárd borviadal a Corinthia Hotel Budapest Báltermében. GasztroMagazin 2018.
Bikavérpárbaj 2018. Eger-Szekszárd borviadal a Corinthia Hotel Budapest Báltermében. 

Azt is kiemelik, hogy a házasítás a kékfrankosalap miatt általában jól párosítható ételekkel, ami ugyancsak a pozitív élményt erősíti. Változatos fogások ajánlhatóak a bikavérhez a vörös húsok közül, mangalica- és vaddisznószűz, borjú és bárányfartő is szerepel a javasolt alapanyagok között. Ezek mellé sütőtököt, zöldlencsét, édesburgonya-pürét, kápiapaprika-krémet és ördögszekérgombát is párosíthatnak a konyhák. Jól látszik, hogy a séfeknek is széles mozgásteret ad, ha ehhez a bortípushoz főzhetnek.

Ha pedig mi magunk is megkeresnénk, hogy melyik egri vagy szekszárdi bikavért szerezzük be a következő vacsoránkhoz, érdemes idén is ellátogatni a Corinthia Hotel Báltermébe 2018. március 2-án, az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajra. Itt személyesen is meggyőződhet arról mindenki, hogy milyen borokat készített az előzetes kóstolók után kiválasztott harminchárom egri és szekszárdi pince.

A rendezvény honlapja: bikaver-parbaj.hu

Facebook-oldal: facebook.com/bikaverparbaj

Facebook-esemény: facebook.com/events/2313355988890894

Bikavérpárbaj 2018. Eger-Szekszárd borviadal a Corinthia Hotel Budapest Báltermében. GasztroMagazin 2018.
Bikavérpárbaj 2018. Eger-Szekszárd borviadal a Corinthia Hotel Budapest Báltermében. 

Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj 2018 március 2. Budapest, Corinthia Hotel Bálterem

Az Egri és a Szekszárdi borvidék idén is megrendezi a Bikavér Párbajt, hogy közösen mutassák be a két borvidék egyedi stílusú bikavéreit. 2018-ban is sétáló kóstoló keretében ismerkedhetnek meg a vendégek a különböző évjáratú, kékfrankos alapú házasításokkal, amelyeket személyesen a borászok mutatnak be. Valamint ismét vásárolhatnak limitált mennyiségben a délutáni szakmai sétáló kóstolóra jegyeket azok, akik inkább a kora délutáni órákban szeretnének kóstolni a sommelier-kkel és borkereskedőkkel együtt.

A kiállító borászok listája:

Egri borvidék

Balga Családi Pincészet

Besenyei Borház

Bolyki Pincészet

Böjt Borászat

Tóth Ferenc Pincészet

Eszterházy Szőlőbirtok

Gál Lajos Pincészete

Gál Tibor

Juhász Testvérek Pincészete

Kovács Nimród Winery

Molnár Pincészet

Ostorosbor Pincészet

Petrény Winery

Simon Pincészet

St. Andrea Szőlőbirtok

Thummerer Vilmos

Varsányi Pincészet

Villa Wanda Bormanufaktúra

Szekszárdi borvidék

Bodri Pincészet

Bősz Adrián Pincészete

Eszterbauer Borászat

Garai Pincészet

Heimann Családi Birtok

Mészáros Borház

Prantner Pince

Schieber Pincészet

Sebestyén Pince

Szent Gaál Kastély és Borház

Takler Borbirtok

Tüske Pince

Twickel Szőlőbirtok

Vesztergombi Pince

Vida Családi Borbirtok

Bikavérpárbaj 2018. Eger-Szekszárd borviadal a Corinthia Hotel Budapest Báltermében. GasztroMagazin 2018.
Bikavérpárbaj 2018. Eger-Szekszárd borviadal a Corinthia Hotel Budapest Báltermében. 

Belépőjegyek

Sétáló kóstoló – (18:00-21:00) 7.500,- Ft/db elővételben, 8.500,- Ft/db helyszínen.

VIP jegy – A VIP jegy kizárólag a 14:00-16:00 közötti szakmai kóstolóra szól, amelyen a vendéglétszám alacsonyabb, mint az esti időpontban. A nagyközönségnek szóló, esti kóstolóra nem lehet vele belépni. Ez a jegy kizárólag előzetes átutalással vásárolható meg. Ára: 8.500,-Ft/db

Mindkét jegy tartalmazza a kóstolópoharat.

Előzetes jegyvásárlás esetén utalását az alábbi számlaszámra küldheti a Szekszárdi Borvidék Kft. részére: 10300002-46412582-49020157

A befizetéssel egyidejűleg kérjük, hogy egy üzenetben szekszardborvidek@tolna.net e-mail címre küldje el az utaló számlához tartozó nevet és címet. A helyszínen, a rendezvény napján veheti át az utalásról kiállított számlát és a részvételhez szükséges karszalagot.

Előzetes jegyvásárlás személyesen kizárólag készpénzes fizetéssel:

Budapesten

Dúzsi Budapest (Ráday utca 37.)

Pincekulcs Borkereskedés (Alkotás u. 37.)

St. Andrea Wine & Skybar recepció (hétfőtől péntekig 12-23 óráig, Deák Ferenc utca 3-5., +36303003930)

Szekszárdon

Szekszárd Borvidék Kft. (Táncsics u. 3.)

A rendezvény ideje alatt a helyszínen, a készlet erejéig jegyek korlátozott számban kaphatóak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .