Víz

Kezdődjön csecsemőkorban a tudatos hidratáció

Lételem a babának, a mamának

A felnőtt emberi test kétharmadát (60 százalékát) víz alkotja. A csecsemők és kisgyermekek esetében ez a szám akár a 75-80 százalékot is elérheti, éppen ezért már babakortól kiemelt figyelmet kell fordítani a megfelelő folyadékpótlásra. Ez kifejezetten fontos a nyári hőség közeledtével, amikor jóval nagyobb folyadékveszteséggel kell számolnunk. A 2023. június 18-án zajló Babaváró Napon online programsorozattal és előadásokkal várják a várandós kismamákat és anyukákat, akik naprakész információkat kaphatnak a témáról, valamint a várandósságról, szülésről és a csecsemőkorról.

A melegebb nyári hónapokban különösen fontos odafigyelni a legkisebbek folyadékpótlására, mivel szervezetük víztartalma a testük háromnegyedét is elérheti, ezért ők fokozottan veszélyeztetettek a kiszáradás szempontjából. A csecsemők és felnőttek napi folyadékforgalma között óriási különbség van: egy 6 kilós babának testsúlyához viszonyítottan négyszer annyi folyadékra van szüksége, mint egy hatvan kilós felnőttnek. Az ideális hidratáltságról való gondoskodást nem lehet elég korán kezdeni. Már a várandósság alatt érdemes ügyelni rá, mert az egészséges étkezés mellett az anya és a magzat szervezetének elengedhetetlenül fontos a megfelelő folyadékbevitel. A születés utáni időszakban, valamint kisgyermekkorban kiemelt jelentőségű az alap folyadékszükséglet biztosítása mellett a növekedés fokozott vízigényének kielégítése is.

Hat hónapos korig ideális esetben a kizárólagos anyatejes táplálás gondoskodik a csecsemők számára szükséges tápanyagokról és folyadékpótlásról. A hozzátáplálás megkezdésétől fogva szülőként lényeges tudatosan odafigyelni arra, hogy az elegendő folyadékfogyasztás a babák és gyerekek esetében is mindennapos szokássá váljon. Amennyiben a gyermek a tiszta víz fogyasztását szokja meg, ezt veszi természetesnek, így nem kell attól tartanunk, hogy az ízesített üdítőitalokat fogja preferálni.

„A természetes, szénsavmentes ásványvíz tökéletes alternatíva, ebből is a babáknak szánt változat, mely kiváló lehetőséget nyújt a szülőknek arra, hogy megalapozzák gyermekük megfelelő folyadékfogyasztási szokásainak kialakítását. Az egészségtudatosság megteremtése csecsemőkorban kezdődik: a kicsik minél előbb elsajátítják a rendszeres hidratálás alapjait, annál rutinszerűbb lesz számukra idősebb korban az élettani folyamatokhoz nélkülözhetetlen folyadékpótlás” – mondta Dr. Schlick-Szabó Anna, csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos.

A Szentkirályi Magyarország szigorú szabályoknak megfelelő minőségügyi eljárásokkal garantálja, hogy a több száz méter mély kútból felszínre hozott ásványvíz eredendő tisztaságát, ideális ásványianyag-tartalmát megőrizve kerüljön a boltokba. A természetes ásványvíz eredeténél fogva nem tartalmaz semmilyen kemikáliát, szennyező anyagot, mert a vízadó réteg védett a szennyeződésekkel szemben. A Szentkirályi Baba Mama ásványvíz továbbá garantáltan alkalmas csecsemőtápszer készítésére, valamint felbontástól számítva 24 órán át akár forralás nélkül is adható, ezáltal gyors és biztonságos megoldást nyújthat a mindennapokban.

A csecsemők és kisgyermekek hidratációjáról az érdeklődők június 18-án a Babaváró Nap keretein belül megrendezett online programsorozaton tájékozódhatnak. A Szentkirályi gyermekorvos szakértőjének informatív, online előadása mellett az érdeklődők más hasznos videós tartalmakkal is találkozhatnak, amelyeket a rendezvény napját követően három hónapig visszanézhetnek az esemény honlapján.

###

Szentkirályi Magyarország

A Szentkirályi Magyarországot 2019-ben hozta létre a Mattoni 1873 Csoportot (korábban KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz alapítója, Balogh Levente, miután a Mattoni 1873 Csoport 2018-ban felvásárolta a Pepsi termékek magyarországi gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. üzleti tevékenységét. A felvásárlást követően a tulajdonosok a Szentkirályi Magyarország vállalati márka alatt integrálták a korábbi Szentkirályi és magyar Pepsi operációkat, létrehozva ezzel Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalatcsoportját.

A Szentkirályi Magyarország hazánk egyik meghatározó, családi kézben lévő élelmiszeripari vállalkozása. A hozzá tartozó Szentkirályi, Emese, Theodora Kékkúti és Theodora Kereki, valamint a forgalmazott Magnesia, S. Pellegrino, Acqua Panna, Pepsi, Schweppes, Mirinda, 7UP, Mountain Dew, Gatorade, Guarana No Sleep, Lays és Cheetos márkákon, továbbá az általa palackozott és forgalmazott Nestlé Aquarelen keresztül a cég egyaránt jelen van az ásványvizek, ízesített ásványvizek, szénsavas üdítőitalok és snackek piacán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .