HírekSzeszes italokVodka

Furmint Vodka – WVA aranyérem!

Furmintból immár a vodka is aranyat ért a World Vodka Awards-on, a világ vezető, kifejezetten vodkákra specializálódott versenyén!

2023 február 28-án hirdették ki a World Vodka Awards díjazottjait, ahol a kis kézműves bodrogkisfaludi lepárló ismét nagyot alkotott! A 2022 év végén kiadott évjáratos Furmint vodkájukat ugyanis aranyéremmel díjazta a nemzetközi zsűri! Ez talán nem is olyan meglepő, hisz a Tokaj ginnel már letették névjegyüket a nemzetközi italszakmában.

Díjnyertes Furmint Vodka. GasztroMagazin 2023.

2023-ban összesen 35 országból több mint 180 vodka nevezés érkezett a versenyre, ahol a Furmint vodka újoncként, elsőre aranyérmet szerzett! Több szempontból is nagyon különleges ez az ital. Egyrészt, mert furmintból még soha senki sem próbálkozott vodkát készíteni.  Másrészt ez a világon az első olyan évjáratos vodka, ami bevallja, sőt büszkén hirdeti, hogy minthogy szőlő alapanyagból készül, így minden évben más és más lesz a végeredmény, melyet palackba töltenek. Abból sem túl sokat, hisz maga a lepárló nem vodka készítésére van berendezkedve. Ennek köszönhetően minden évben várhatóan mindössze 800 palack készül majd. A 2022-es évjárathoz az organikus furmintot a Tokaj-Hétszőlő borászattól szerezte be a lepárló. Ez minden évben változni fog, így évről-évre más borászattól és más dűlőről szerzik majd azt be.

Díjnyertes Furmint Vodka. GasztroMagazin 2023.

„Nagyon büszke vagyok nem csak az eredményre, hanem magára az italra! Óriási kihívás volt a furmintot vodka formában elkészíteni, ahol az alapanyag fajtajellegzetességei is megmaradnak, de mindez könnyed, lágy vodka keretek között.” – nyilatkozta Mészáros-Komáromy Dénes, a Seven Hills Distillery lepárlómestere.

Ezek után végképp nagy nyomás nehezedik a lepárlóra a hordókban érlelődő whisky miatt, melynek első kiadását várhatóan 2023 év végén palackozzák!

web: https://sevenhillsdistillery.com/

facebook: https://www.facebook.com/SevenHillsDistillery

instagram: https://www.instagram.com/sevenhillsdistillery/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .