BorrendezvényHírekRendezvények

Igazi BorÉLMÉNY volt az 5. BorÉRT BORTÚRA

A BorÉrt Egyesület január 26-án ötödik alkalommal is sikeresen, sőt teltházzal, valósította meg Magyarország egyetlen borturizmussal foglalkozó tematikus eseményét a Vajdahunyadvárban.

A konferencia programja ezúttal is izgalmas, informatív volt, újításként pedig kerekasztal beszélgetéssel gazdagították a szervezők. A szakmai kerekasztal beszélgetéseken olyan témák kerültek megvitatásra, mint például a borágazatra, borturizmusra jutó források, a közösségi összefogás, a borvidéki arculat kérdésköre. Mindezt pozitívan értékelték a résztvevők. A programba aktív, személyes vezetői, előadói jelenléttel kapcsolódott be az Agrárminisztérium, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Kunsági borvidék, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.

5. BorÉrt Bortúra borturisztikai borrendezvény a Vajdahunyadvárban. GasztroMagazin 2023.

A rendezvényen díszvendégként bemutatkozott a Kunsági borvidék, mely Igazi Kunság címmel jelenítette meg Magyarország legnagyobb borvidékének fejlődési irányait.

A szakmai kerekasztalt követő BorTÚRÁN az érdeklődők kiváló borokat kóstolva ismerkedhettek meg számos borvidékünk boraival.

A Miklós-napi Rozé Borverseny eredményhirdetését követően kóstolással is lehetett ellenőrizni a rozék minőségét és találkozni a borok készítőivel.

5. BorÉrt Bortúra borturisztikai borrendezvény a Vajdahunyadvárban. GasztroMagazin 2023.

A rendezvény BorTÚRA programrészén több mint 60 kiállító borait kóstolhatta a nagyközönség. A kiállítók tevékenysége és termékei iránt komoly érdeklődés mutatkozott. Ez nemcsak a borra vonatkozott, hiszen kiváló gasztroélményekkel is gazdagodhattak a látogatók. Sajtokat, kézműves falatkákat, kolbászféléket s más ínyencségeket kóstolhattak. Kiállítási installáció és turisztikai ajánlatok is szerepeltek a kínálatban. Nagy öröm volt, a sok fiatalt látni a látogatók között. Megvalósult a szervezők egyik fontos célja is. A legfiatalabb borkedvelő generáció nagy számban képviseltette magát a BorTÚRÁN.

A BorTÚRÁN az érdeklődők megismerkedhettek az egyetemi borklubok működésével, de természetesen szabad volt a kóstolás egész este.

Az eseménynek hagyományosan helyt adó Magyar Mezőgazdasági Múzeum ezúttal is elegáns szép helyszínt biztosított a rendezvénynek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .