GasztropédiaHírek

Kovács László és Semsei Rudolf is Pro Gastronomia-díjas

Kihirdették az idei „Pro Gastronomia” díjak nyerteseit. A Dr. Sándor Dénes által 2018-ban életre hívott díjat a hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.

A “Pro Gastronomia” díjat Dr. Sándor Dénes, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) Vendéglátás Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense a magyar gasztronómia népszerűsítésére, a vendéglátó szakma kiemelkedő személyiségei és ígéretes fiatal képviselői szakmai tevékenységének elismerésére alapította 2018-ban.

Dr Sándor Dénes, a Pro Gastronomia-díj alapítója. GasztroMagazin 2020.
Dr Sándor Dénes, a Pro Gastronomia-díj alapítója. GasztroMagazin 2020.
A díjról

A szakmai díjat évente maximum négy főnek ítélhetik oda. A díjjal párhuzamosan – ifjúsági díjként – átadnak egy Dr. Sándor Dénes által viselt séfkabátot is, a gasztronómia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a BGE KVIK-en, illetve jogelőd intézményeiben korábban diplomát szerzett hallgató részére.

Kovács László, a Vendéglátó Ipartestület elnöke, a La Fiesta Party Service tulajdonosa, a Pro Gastronomia-díj egyik idei díjazottja. GasztroMagazin 2020.
Kovács László, a Vendéglátó Ipartestület elnöke, a La Fiesta Party Service tulajdonosa, a Pro Gastronomia-díj egyik idei díjazottja

A díjazottak személyét az ötletgazda Dr. Sándor Dénes, valamint az általuk kiválasztott, szakmában elismert személy ítéli oda. Idén az ötletgazda mellett Dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja, valamint Prof. Dr. Gundel János, a BGE KVIK nyugalmazott főiskolai tanára, professzor emeritus választotta ki az elismerésre méltó személyeket.

Semsei Rudolf, a VakVarjú Éttermek és a Budapest Party Service tulajdonosa, a Pro Gastronomia-díj egyik idei díjazottja. GasztroMagazin 2020.
Semsei Rudolf, a VakVarjú Éttermek és a Budapest Party Service tulajdonosa, a Pro Gastronomia-díj egyik idei díjazottja
A díjazottak 2020-ban:

·     Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, a La Fiesta Party Service tulajdonosa

·     Semsei Rudolf, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke, a Budapest Party Service és a Vak Varjú Éttermek tulajdonosa

·     John Hobson, a Manchester Metropolitan University egyetemi docense

·     Ifjúsági díjazott: Lipták György, a BGE KVIK korábbi hallgatója, aki számos hazai és külföldi konyhán dolgozott már. Jelenleg a Normafánál egy privát klubház séfje.

Lipták Gyögy, a BGE KVIK egykori hallgatója, a Pro Gastronomia-díj egyik idei díjazottja. GasztroMagazin 2020.
Lipták Gyögy, a BGE KVIK egykori hallgatója, a Pro Gastronomia-díj egyik idei díjazottja

A díjak átadására a járvány helyzetre való tekintettel 2021-ben kerül sor.

####

Híres séfek és gasztrobloggerek szakácskönyvei a BGE KVIK Könyvtárában

A „Pro Gastronomia” díjazottjai előtt is tiszteleg a BGE KVIK Kari Könyvtárának Híres séfek – híres emberek szakácskönyvei címmel a szakácsok világnapján, október 20-án elindított programsorozata.

A Szakácskönyvmustra keretében a könyvtár blogján a Kari Könyvtár 7 000 kötetes Gasztronómia Különgyűjteményéből különleges régi és mai kiadványokkal ismerkedhettek meg az érdeklődök. A hallgatókat minden héten nyereményjáték várta és a karácsonyi készülődés jegyében egy közösségi online receptgyűjtemény is készült, mely a könyvtár honlapján már elérhető: https://konyvtar-kvik.uni-bge.hu/index.php/259-szakacskonyves-programok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .