ÉtteremÉtteremajánlóGasztromannNégycsillagos étterem

Benedict Brunch – reggeli a javából!

Két szemlélet vívja harcát a vendéglátásban is: az egyik szerint éttermet csak már bejáratott helyen, a célközönség közvetlen közelében érdemes nyitni, a másik hívei szerint jó étterem bárhol nyitható, hiszen a minőség mágnesként vonzza a vendégkört.
Igazat adni senkinek sem akarván, van-e nagyszerűbb konstrukció annál, mint amikor a tökéletesre törekvő helyszín a célközönsége közvetlen közelében található?

Friss célpontunk Benedict Brunch néven nyitott a közelmúltban. Az étterem a Marina Part magasházainak aljában, közvetlenül a Dunaparton, szép kilátásnál várja a vendégeit. Nevéből is következtethetően  elsősorban reggeliztet és ebédeltet, délután és kora este pedig a pultra helyezi át a vendégek figyelmét.

Benedict Brunch. Felkészült barista a kávégép mellett. GasztroMagazin 2022.

Belépve trendi, minőségi, de funkcionálisan is jól átgondolt beltér fogad. Mintegy 30 vendég számára nyújt ülőhelyet. A helyiség végében jól felszerelt bárpult, és – lélegzetelállító kávégép. Szerintem jó helyen járunk!

Az étlapot megkapva, már betekintést nyertem a konyha filozófiájába. Viszonylag szűk, a közismert és közkedvelt ételeket felsoroltató választékot találok, de a legnehezebben elkészíthető tételek is közöttük sorakoznak. Felsorolni sem tudnám, hány helyen tettek elém szörnyű állagú, rettenetes színű-ízű hollandi mártásba (?) burkolt Eggs Benedict-et, konzervből épített „friss” lecsót, vagy akár külömböző gépkenyérből, gépsonkából, gépsajtból barkácsolt szendvicseket. Lássuk, mit tud a Benedict Brunch!

Eggs Benedict a Benedict Brunch repertoárján. GasztroMagazin 2022.

Eggs Benedict, Benedict melegszendvics, kolbászos-tojásos lecsó lett a választás. Italképpen kancsó vizet kérek, amit sok helyütt letagadnak, nem adnak, horror pénzeket kérnek érte. Itt van, adnak, nem fáj az ára. Ráadásul helyben készülő moderált víz, a FloeWater rendszerével tiszítva és ízesítve. Jól kezdődik!

Az Eggy Benedict (talán már csak a neve miatt is) a hely signature étele. Minden összetevőjében minőségi, állagaiban és ízeiben hibátlan termék. Csak frissen jó, hiszen az összetevők rövid állás alatt is eláznak, összeesnek, megcsúfulnak. Frissen kaptuk, mesterember kezeiből.

Benedict melegszendvics. Jó ízű, friss, minőségi bisztróétel. GasztroMagazin 2022.

A hely nevét viselő melegszendvics nem kevésbé jól sikerült recept. Kecskesajt, serranoi sonka, fokhagymás paraj, aszalt paradicsom sorakozik a kovászolt házi kenyérben. Roppanóan friss, csábító illatú. Az íze… Sose hagynám abba!

A lecsóra a pincér beszélt rá. Áldassék a neve! Életem egyik legjobb darabja! Jó minőségű és jóízű alapanyagok, nem ronggyá főzve, bele frissen sütött kolbászkarikák, majd az egész rendelésre tojással kikeverve. Imádtam!

Lecsómenyország. Frissen elkészített, forró és jóízű étel, remek állagokkal és illatokkal. GasztroMagazin 2022.

Sokadjára, ezredjére jut eszembe a főiskoláról Gundel tanár úr mondata: a gasztronómiában az a legrosszabb, hogy enni kell. Sokáig sejtelmem sem volt a mondat jelentéséről, nem hogy annak igazáról. De ilyen alkalmakkor bizony igazat kell adnom neki: bár szeretném tovább élvezni az ízeket, színeket, illatokat és bár az érzékszerveim állnának is rendelkezésemre – a gyomrom nem bír többet bevételezni 🙁 Tényleg sajnálom.

Szeretem a különleges tányérokat. Hitem szerint sok konyhaművész nem csupán az ételek alapanyagára, a korszerű konyhatechnikákra és -technológiákra ad nagy hangsúlyt, de a tálalás eszközeire is. A Benedict Brunh ezen a téren is élen jár: nem csak hogy jól kiválasztott, de néhány esetben egyenesen ide gyártatott porcelánok szolgálják a legmagasabb vendégélményt.

Frissen sütörr házi kovászolt kenyér. GasztroMagazin 2022.

Részletkérdésnek tűnhetnek, de a legkevésbé sem azok: a kenyér frissen sütött házi kovászolt kenyér, a kávé frissen pörkölt minőségi kávébabból, tökéletesen képzett barista által főzött készítmény.

Fontos témám a szervíz. Bele tudok halni a jól kitalált, gondosan megtervezett, tízmilliókból kiépített, szépreményű üzleteket tönkretevő érdektelen, képzetlen és motiválhatatlan csoszogókba. Itt erről szó sincs! A felszolgáló vérprofi. Láthatóan szakmailag is, mentálisan is a helyzet magaslatán áll. Próbáltam bár egy-egy kérdéssel, kéréssel zavarba hozni, de nem hagyta magát. Le a kalappal!

A kávét már a tulajdonossal beszélgetve ittam. Jó kávé, jó ember. Nagy sikert kívánok nekik! Poór Csaba, Benedict Brunch. GasztroMagazin 2022.

Önmagában is dicséretre lenne érdemes, de nem egyedi teljesítmény az övé. A tulajdonosokkal beszélgetve örömmel hallottam, hogy a munkatársak rendszeres képzése és továbbképzése a látott és megtapasztalt színvonal alapja. Hetente tartott tréningekkel, fejlesztő tanfolyamokkal, meghívott szakemberek előadásaival gondoskodnak a szakácsok, baristák, bartenderek, szervízemberek tudásának emeléséről, ezzel persze számos célt érve el: a vendégelégedettség kimaxolásán túl a csapatszellem, a versenyszellem (rendszeresek az értékesítési versenyek!), a megbecsültség érzésének garantálása is az üzlet direkt és indirekt céljainak elérését szolgálja.

A mosdók tiszták, korszerűek, feltöltöttek.

Az árak az adagok méretét, a helyszín lokációját és színvonalát, az ételek és a kiszolgálás színvonalát figyelembe véve méltányosnak mondhatók.

A környék a főváros egyik legfelkapottabb és legdrágább lokációja. Illik ide az igényes, minőséget célzó étterem. GasztroMagazin 2022.

Külön is kiemelem a bejárat előtt található biciklitárolót! Végre egy hely, ahol nem csak beszélnek a manapság divatos témákról: ökológiai lábnyom, környezettudatosság, egészséges életmód – tesznek is érte! Meg kell említenem, a tárolóban az én kerékpárom mellett ott figyelt a tulajdonos bringája is!

Benedict Brunch. Igen jó hely akár reggelire, ebédre, akár találkozóhelyként a délutáni bárválaszték mellett. Jó szívvel ajánlom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .