Gasztronómiai arcképcsarnokHírek

Örökség – Anyukám mondta

Az elmúlt Gourmet fesztiválok egyik nagy kedvenc étterme az encsi Anyukám mondta. A Dudás testvérek idén sem hiányozhatnak a legnívósabb hazai gasztrofesztiválról. Szilárd és Szabolcs ennek örvén beszéltek arról, mi számukra az „örökség”, ami az idei OTP Bank Gourmet Fesztivál vezérmotívuma lesz.

„Anyu mondta”, „anyám mondta”, „anyukám mondta” – ezek a szókapcsolatok gyakran hangzanak el a Dudás testvérek szájából, nem véletlen tehát, hogy éttermük az Anyukám mondta névvel indult Encsről hódító útjára és jutott el a világ egyik legmeghatározóbb gasztronómiai listájára, a La Liste-re, ahol több éven át is képviselte a hazai gaszronómiát. Mint ahogy évek óta a közönség egyik nagy kedvence az OTP Bank Gourmet Fesztiválon is, ahol idén ők is az “örökség” jegyében mutatják be kreációikat.

Anyukám mondta a Gourmet Fesztiválon. Dudás fivérek. GasztroMagazin 2022.

A Dudás Szabolcs és Szilárd számára fontos a környezetük, “a hely, ahol élünk, Abaúj, Zemplén, Tokaj. Itt találtuk meg a békét, a nyugalmat, amire nagyon nagy szükségünk van a mindennapi rohanás, megfelelés után” – vallják a testvérek, akik – elmondásuk szerint – ugyanúgy tudnak örülni egy pohár bornak, egy szelet kenyérnek vagy egy sült szalonnának, mint egy igazán nagy „műremeknek”. „Számunkra az az örökség amit együtt töltöttünk, együtt gondolkodva, együtt építve fel a közös dolgainkat” – mondják.

És hogy mit hagynak majd örökségül, kiderül ebből a videóból: https://youtu.be/zcbNMujdU10

Az OTP Bank Gourmet Fesztivál a megszokott helyen, a Millenárison, idén május 27-29 között várja a nagyérdeműt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .