ÉtteremHelyszínekHírek

Debrecenben nyílik a Creppy PalacsintaHáz első franchise étterme

A nemzetközi szinten is egyedülállónak számító gasztronómiai különlegességet nyújtó Creppy, egy családi vállalkozásból indult 13 évvel ezelőtt, Miskolcról. Az elmúlt évek sikereinek köszönhetően a Creppy mára egy sikeres franchise márkává nőtte ki magát, amit jelenleg a világ 12 legígéretesebb innovatív franchise vállalkozása között tartanak számon. Most a  dinamikusan fejlődő vállalkozás egy újabb mérföldkőhöz ért, ugyanis Debrecenben nyílik a PalacsintaHáz első franchise étterme.

A díjnyertes koncepció

A hatalmas népszerűségnek örvendő Creppy nem csak hazánkat hódította meg, de már Amerikában is felfigyeltek a palacsinta íz-élményt egy teljesen új perspektívába helyező vállalatra. Idén Las Vegasban  a franchise legnagyobb nevei a Creppy Franchise koncepcióját beválasztották a világ 12 legígéretesebb szisztémája közé.

„A Creppy prémium palacsintás vendéglátásának története 2006-ban indult útjára Miskolcról, a PalacsintaHáz megnyitásával. Az évek szorgalmas munkájának és a tudatos fejlesztéseknek köszönhetően 2014-ben megalapítottuk és levédettük a Creppy márkanevet, melyre építve mára kidolgozásra került, végső formát öltött a Creppy részletes franchise rendszere.”- árulta el a Creppy alapítója, Oszlánczi Réka.

A Creppy Palacsintaház első franchise étterme Debrecenben. GasztroMagazin 2019.

Réka elmondása szerint a Creppy franchise koncepció alapja a márka által nyújtott kivételes, prémium palacsintás vendéglátás, amelyben művészi szinten alkotják a palacsintás ételkülönlegességeket, mindezt éttermi színvonalon, egyedi szervizzel kínálva a vendégeknek.

Páratlan Creppy élmény várja a debrecenieket is

A Creppy nem csupán egy kiváló étterem, nem egy remek palacsintázó, a Creppy a palacsintás vendéglátás Disneylandje!

Fő portékájuk – ami talán a sikerük egyik kulcsa is- a „Creppy élmény”, melynek komplexitásába beletartoznak egyedi palacsintás ételkülönlegességeik mellett a Creppy étterem utánozhatatlan atmoszférája, illetve a kiszolgálás színvonala.

Prémium vendéglátásukat és palacsintás különlegességeiket mindig elérhetővé teszik az a legtöbb ember számára. Fontos számukra, hogy minél szélesebb körben hozzáférhetővé tegyék, és minél többen megtapasztalhassák a Creppy élményt.

A Creppy Palacsintaház első franchise étterme Debrecenben. GasztroMagazin 2019.

Ehhez az élményhez szeretnének társulni most a Creppy debreceni franchise partnerei, Kákos Eszter és Szabó László, akik már az első PalacsintaHázban tett látogatásuk alkalmával beleszerettek a Creppy atmoszférába.

„Nem sokáig gondolkodtunk, rögtön éreztem, hogy ez a fajta gasztronómiai élmény Debrecenben is megállná a helyét.  Annyira megfogott bennünket a hely hangulata, a palacsintás különlegességek választéka, hogy az első itt elköltött ebédünket követően rögtön megkerestük Rékát, és 1 hét múlva már a franchise lehetőségekről beszélgettünk vele.”- árulta el Kákos Eszter a Creppy PalacsintaBistro egyik tulajdonosa.

Mivel mindketten értékesítőként dolgoznak, rögtön meglátták a lehetőséget a Creppy által nyújtott franchise koncepcióban. Régi terveik között szerepelt egy vendéglátóhely létrehozása, és mivel debreceni lakosok nem is volt kérdés, hogy hol nyissák meg a Creppy PalacsintaBistrot.

„A debreceni egység megnyitása fontos mérföldkő a Creppy Franchise System életében. Bízunk benne, hogy hamarosan országszerte további franchise üzletek nyilnak.- mondta Dr. Mandel Katalin a Franchise Szövetség Főtitkár Asszonya.

Mit hoz a jövő a Creppy-nek?

A jövőt illetően a Creppy tele van tervekkel. A Creppy Center high-tech oktató konyha és multifunkcionális rendezvény és franchise oktató központ átadása a küszöbön áll, amely hihetetlen lehetőségeket nyit meg ismét a Creppy és a palacsinta rajongók előtt.

A legfőbb célkitűzés azonban a Creppy franchise terjeszkedés, ugyanis ez az, amit a márka teljes erőbedobással építeni szeretne.

Álmuk egy, a legmodernebb technológia alapján működő, prémium palacsintás étterem hálózat kialakítása, mellyel a vendéglátás új szintjét tudják megmutatni, terjeszteni a rendkívüli Creppy élményt, egyre több palacsinta-rajongót szerezve ezáltal.

###

A Creppy PalacsintaHázról röviden:

A magyar franchise márka és az étterem alapító tulajdonosa, Oszlánczi Réka, aki 2014-ben munkásságával kiérdemelte az év fiatal vállalkozója díjat, melyet követően számos előadást tartott országszerte. Társelnöke lett a FIVOSZ gasztro bizottságának, valamint az Amerikai Egyesült Államokban képviselte hazánkat 2016-ban, mint Magyarország sikeres fiatal vállalkozója.

2006 óta a Creppy alapja és referenciaétterme a Creppy PalacsintaHáz, amely egyedi gasztronómiai forradalmát Miskolc belvárosából, az Avasi pincevilág szívéből irányítja. Az étterem számos országos és nemzetközi elismerés büszke tulajdonosa. Elismert, egyedi palacsintás fogásai speciális kiszolgálással és páratlan atmoszférával társulva nyújtják a vendégeknek az egyedülálló Creppy élményt. 2019-ben régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a miskolci PalacsintaHáz saját Streetfood kocsijának felépítésével, amely azóta is számos rendezvénynek és fesztiválnak volt üde színfoltja. A magyar brand streetfood vonala a Creppy minden részletre kiterjedően felépített franchise koncepciójának egyik fő csatornáját képezi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .