ÉtteremGasztromannHírekÖtcsillagos étteremRendezvényhelyszín

VakVarjú Csónakház Rendezvényhelyszín

A VakVarjú-láncot is üzemeltető Budapest Party Service idén már második éttermét nyitja meg, ezúttal a pesterzsébeti Duna-parton. A tulajdonos már többször tett tanúbizonyságot remek helyzetfelismerő képességeiről, még nem felkapott helyen nyitva meg aktuális étterme kapuit. Az élet eddig őt igazolta – most is drukkolunk, hogy így legyen. 

A közvetlen partkapcsolattal rendelkező telken végighúzódó épület folyótól távolabbi oldalán kapott helyet a rendezvényterem, ami akár 140 főre is kényelmes elhelyezést tud biztosítani. Külön bejárattal, külön mosdóblokkal és most épülő saját mólóval maradéktalanul képes lesz kiszolgálni az esküvőjüket szervező Párokat vagy a rendezvényüket szervező cégeket.

VakVarjú sónakház Rendezvényhelyszín a pesterzsébeti Duna-parton. GasztroMagazin 2018.
A Csónakház belső tereinek kialakítása tükrözi az eredeti funkciót, ugyanakkor elegáns és kényelmes vendégteret eredményezett.

A parti épületrészben kapott helyet az étterem és a konyha, ennek megfelelően a parti terasz is az étteremé. Fantasztikusak az adottságok! A Duna közelsége rendkívüli hangulatot ad a helynek, amit a környékbeliek azonnal fel is fedeztek. Hétköznap, ebédidőben láttam teltházat egy kéthetes étteremben!

Végignézve a jó ízléssel berendezett, a csónakházi múltat idéző relikviákkal is díszített éttermen, azonnal szemet szúrt a látványkonyha ablaka. Merész ötlet egy nagy létszámú lokált kiszolgáló konyhától!

Látványkonyha a pesterzsébeti VakVarjú Csónakház Rednezvényhelyszín éttermében.
A látványkonyha nem csupán kedves színfolt, de jelentős bizalomerősítő tényező is.

Vendéglátóim elmondása szerint a jól megtervezett létechnikának köszönhetően hűvös az idő odabent is, így a szakácsok szívesen veszik a direkt kapcsolatot a vendégtérrel. Nap, mint nap frissen vasalt kabátban, csinosan jelennek meg a munkában. Lám, egy látványkonyha hogyan ad és hogyan követel tartást az érintettektől?

A korábban már megnyitott VakVarjúkban többször is vendégeskedtem már. Kíváncsi voltam, a chef úr mivel tud minket kínálni. Nem is kértem étlapot, csupán a konyhafőnök által legjobbnak tartott levest, főételt és desszertet.

Hideg gyümölcsleves a pesterzsébeti VakVarjú Csónakház Rendezvényhelyszín éttermében. GasztroMagazin 2018.
Hideg gyümölcsleves. Friss volt és jóízű. Étrendi helye és szerepe vitatott.

 

A levesben még talán nem mert nagyot álmodni az étkek helyi ismerője. Hideg gyümölcslevest kaptam. Jó leves volt, de ezen már túllépett a magyar gasztronómia. Szerintem. Édes-habos levest az étrend elején kínálni – kapufa. Ráadásul a benne tálalt mandulás süteményt semmiféle praktikával nem lehet esztétikusan megenni. Itt nem voltam lelkes….

Cheddar sajttal töltött csirkemell érlelt sonkával, paszternákpürével és friss salátákkal a VakVarjú Csónakház éttermében. GasztroMagazin 2018.
Cheddar sajttal töltött csirkemell érlelt sonkával, paszternákpürével és friss salátákkal.

Na de ami eztán következett!
Cheddar sajttal töltött csirkemell érlelt sonkával. Az valami nagyon finom volt! Nem csupán friss, nem csupán illatosan jóízű, de esztétikusan dresszírozott és szépen tálalt étel is! Erre érdemes volt várni!
A köretek is szépen szolgálták ki a hús ízeit: a (paszternák?)püré és az angolzeller-pritaminpaprika-madársaláta-rukkola színben is jól mutatott a tányéron. Az utolsó molekulát is jóízűen ettem meg.

A főételhez kapott saláta köret külön is említést érdemel.
A köretként kapott salátára külön is fel kell hívnom a figyelmet…..

A desszertnek már nem is szántam szerepet az értékelésemben. Legalábbis addig nem, amíg meg nem érkezett a somlói. Azaz a Somlói. Még inkább SOMLÓI.
Állagában kicsit különbözve a tradicionális édességtől, mégsem átesve az újragondolt ételeink megfejthetetlen ízeibe, egy krémesen lágy, diósan darabos, ízekben gazdag tészta érkezett. A tetején a kifogástalanul elkészített (mekkora szó ez!) tejszínhab igazán korona volt a király fején.
Köszönöm Chef úr!

A kiszolgálás gyermekbetegségein túllépve a legkisebb VakVarjú-fióka gyorsan lesz az étteremcsalád értékes tagja, de még gyorsabban válik a Dél-pesti vendégek kiemelt kedvencévé.
A környékbeli fejlesztéseket és a szomszédos fürdő újjáépítését látva, a közeli szállodák tulajdonosváltásairól hallva, a pesterzsébeti Duna-part felnőhet a Római-part vagy a Kopaszi-gát presztízséhez és népszerűségéhez, visszaigazolva a Csónakház megnyitása mellett meghozott döntést.
Drukkolok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .