Hirdetés

 A “Kifli város” Magyarország második legnagyobb közössége

A Kifli 4 éves fennállása alatt több mint 200 ezer ügyfelet szolgált ki. Ez a lélekszám, a „Kifli város”, Magyarország második legnagyobb közössége. A vásárlók kedvence természetesen továbbra is a nosztalgia kifli, ebből vesznek a legtöbbet. És habár a Kifli jóval több, mint pékség: a tavalyi évben 213.875 kenyér sült a saját üzemükben.

4 éve 2019 év végén indult hódító útjára az első Kiflis autó

Budapest utcáin megpakolva frissen sült kiflivel és más élelmiszerekkel. Az első napok párszáz rendelése után szinte azonnal a népszerűvé váló új bevásárlási forma örökre megváltoztatta a vásárlási szokásokat.

Az induláshoz 40 dolgozó, 4000 termék és 10 futárautó állt rendelkezésre. A siker azonban olyan mértékű volt, hogy 2020 márciusában már napi 1000 rendelést teljesítettek. A választék is folyamatosan bővül a vásárlói igények alapján, így az első évfordulón már 12000 termékből választhattak a Kifli vásárlók, amit napi 4000 címre 115 autó vitt ki és összesen 450 munkavállaló tett lehetővé. A mérföldkövek sem maradtak el: az egymilliomodik rendelést 2021 júniusában adták le, azóta egyre rövidül az idő a milliós rendelések között és az 5 milliomodik teljesített szállítás 2023 decemberében történt. Napjainkban 260 autóval és 500 fő feletti futár állománnyal dolgozik a Kifli. Amíg a kezdeti időszakban 15 nap kellett 444 rendelés szállításához, addig ma erre 2 is elég.

Az egyre növekvő Kifli 2022-re piacvezető pozíciót ért el

A GKID a legnagyobb online FMCG kiskereskedővé nyilvánította 2023-ban. Mivel a cég mindössze 4 éves, ez elképesztő teljesítmény. Napjainkban több mint 7000 bevásárlást szállítanak ki naponta egyetlen raktárból, amely több mint 13 000 különböző árucikket tárol. Az induláskor még csak Budapest belső kerületeiben és a főváros vonzáskörzetében elérhető szolgáltatás mára a Balaton keleti oldalán, a Velencei-tó körül, Székesfehérváron, Veszprémben, Százhalombattán is elérhető, jóval 100 fölött van a kiszolgált települések száma.

2023 az egyik legmozgalmasabb év volt a Kifli történetében

Az egyes társadalmi csoportok megsegítésére olyan szolgáltatások és hűségklubok indultak, mint az Akadálymentes klub és a „Kifli az irodába” program. Mindegyik tevékenység különböző előnyöket kínál, de ugyanaz a célja: segíteni a vásárlóknak, hogy a Kiflivel a legjobb életüket élhessék.

###

A Kifli.hu 2019 decemberében kezdte meg működését azzal a határozott céllal, hogy minőségi ételeket és szolgáltatást biztosítson Budapesten és a környező településeken. A cég 2023-ra az ország legnagyobb forgalmú online FMCG kereskedőjévé vált, a kiszállított rendelések száma 2024 decemberében már az 5 milliót is meghaladták. A mára Székesfehérváron, Veszprémben, Százhalombattán, valamint a Balaton és a Velencei-tó körül is elérhető szolgáltatás az üzleti sikerek mellett nagy figyelmet fordít a fenntartható működésre is:

-Újrahasznosított csomagolóanyagok

-CNG üzemanyagú flotta

-Valós megoldások az élelmiszer-pazarlás ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .