Pro Gastronomia 2019

Idén már másodszor adták át a Pro Gasztronomia díjakat a BGE KVIK Alkotmány utcai épületének emeleti aulájában.
A Dr Sándor Dénes alapította elismerést 2019-ben Vomberg Frigyes, Böröcz Zsófia, Varga Károly és Olivier Roellinger kapták.
Főiskolások, szakemberek, szakújságírók gyűltek ma össze, hogy résztvevői lehessenek a hagyománnyá nemesedő díjátadó ünnepségnek.
A megnyitó beszédeket követően Sándor Dénes lépett az emelvényre. Rövid bevezetőjét a díjazottak bemutatása, a díjak átadása követte.

Az idei győztesek:

Varga Károly, a Pro Gastronomia díj 2019-es díjazottja a kép bal szélén. Jobb szélen a díj alapítója, Dr. Sándor Dénes.
Varga Károly, a Pro Gastronomia díj 2019-es díjazottja a kép bal szélén. Jobb szélen a díj alapítója, Dr. Sándor Dénes.

Varga Károly
22 olimpiai és világbajnoki aranyérem nyertese, a Kígyósi Csárda szakmai mentora és a kecskeméti 48 Étterem és Bár konyhafőnöke

Vomberg Frigyes, a Pro Gastronomia díj másik idei díjazottja veszi át a kitüntetését.
Vomberg Frigyes, a Pro Gastronomia díj másik idei díjazottja veszi át a kitüntetését.

Vomberg Frigyes
Food stylist, a magyar Bocuse d’Or csapat tagja (coach 2014-2018, 1. helyezés Budapesten, 4. helyezés 2017-ben a Bocuse d’Or lyoni döntőjében)

Olivier Boellinger távollétében video üzenetben mondott köszönetet a díjért.
Olivier Roellinger távollétében video üzenetben mondott köszönetet a díjért.

Olivier Roellinger
3 Michelin-csillagos francia chef,a Relais & Chateau alelnöke, megálmodója és megvalósítója a nevét viselő európai szakácsversenynek.

Böröcz Zsófia is Pro Gastronomia díjat kapott idén. A fotón a díj alapítójával.
Böröcz Zsófia is Pro Gastronomia díjat kapott idén. A fotón a díj alapítójával.

Böröcz Zsófia Ifjú Tehetség Díj
a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi Vendéglátóipai és Idegenforgalmi Kar korábbi hallgatója, a 2018-as RTL Klub Konyhafőnök műsorának nyertese, gasztromentor, a N’iceroll fagylaltozó tulajdonosa.

Nagy örömet szerzett a jelenlévőknek az ünnepséget záró népzenei műsor.
Nagy örömet szerzett a jelenlévőknek az ünnepséget záró népzenei műsor.

Az ünnepséget népzenei előadás és fogadás zárta.

Emlékeztetőül, a 2018-ban kiosztott elismerések díjazottjai voltak:
– Lusztig Tamás, a Hotel Flamenco visszavonult konyhafőnöke
– Bicsár Attila, a villányi Sauska48 étterem konyhafőnöke, a Traktor Farmfood Étterem tulajdonosa
– Alexander Stockl, a salzburgi Klessheim Turisztikai Iskola tanára
– Tischler Petra (ifjúsági díj), a BGE korábbi tanulója, jelenleg a Fishmarket ügyfélkapcsolati vezetője

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..